2024. május 17., péntek

DÉLELŐTT | 
Isten munkálkodik Efézusban

Igehely: ApCsel 19:8–22; Kulcsige: ApCsel 19:21 „Így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.”

Felemelő, ugyanakkor megdöbbentő olvasni Lukács tudósítását az efézusi lelki ébredésről. Pál az Úr Lelkétől indíttatva érkezett Efézusba, és szokása szerint elsősorban a zsidóknak hirdeti az Úr Jézusról szóló örömüzenetet ebben a pogány többségű városban. Jó látni, hogy a Szentlélek hogyan használja Pál apostolt abban, hogy lehetőleg minél több emberhez eljusson az örömüzenet.

Először a zsinagógához tartozók hallottak az evangélium megváltoztató erejéről, majd nagy kapu nyílt az igehirdetésre, amikor Pál egy iskolában két éven át szabadon szólta az Úr Igéjét. Az Úr jelekkel és csodákkal is igazolta az Ige hirdetésének a hitelességét: betegek gyógyultak meg, emberek szabadultak meg a gonosz lelkek általi megkötözöttségből. Az Úr munkája érintette a főpap családját is, pontosabban a 7 fiát. Ezek megtapasztalták, hogy nem elég csak Jézus nevét az ajkukra venni azért, hogy valami látványos eredményt érjenek el: szükséges az Úr Jézussal való élő kapcsolat, amellyel együtt ját az ő védelme is minden gonosz erő ellen.

Jó látni azt is, hogy az Úr Lelke a már hívőkké lett emberekben is felszínre hozott minden sötétséget, és teljes szabadulást tapasztaltak meg. Imádkozzunk, hogy az Úr ereje hatalmasan terjedjen a mi környezetünkben is!

Nagy-Kasza Zoltán

DÉLUTÁN | 

Az angyaloknál magasabb megbízatást ad

Igehely: 1Pt 1:10–12; Kulcsige: 1Pt 1:12 „Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.”

A Szentírás több esetről is beszámol, amikor angyalok közvetítették az emberek felé Isten üzenetét. Ezek az események mindig valami fontos megnyilvánulásai voltak Isten tervének az emberekkel kapcsolatban. Péter apostol megemlíti a próféták szolgálatát is, akik az angyalokhoz hasonlóan szintén Isten küldöttei voltak. Ők is keresték, kutatták és megpróbálták megérteni azoknak az üzeneteknek az értelmét és időbeli beteljesedését, amellyel az Úr megbízta őket. Az apostol felhívja olvasói figyelmét arra, hogy milyen magasztos szolgálatban vesznek részt az evangélium hirdetői. A Szentlélek olyan titkokat tár fel az ő szolgálatukon keresztül, amelyekbe még az angyalok is vágynak betekinteni.

Ma este imádkozzunk az evangélium hirdetőiért, hogy erővel, a Lélek által szólják és ismertessék meg az Ige titkait. Könyörögjünk azért is, hogy az Úr hívjon el még sok ilyen lelki munkást az ő aratásába.

Nagy-Kasza Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 35:1–10 Kulcsige: Ézs 35:6 „Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.”

Isten legegyszerűbb szavában több erő van, mint a világ összes szavában! Ezért élő és ható az Ő beszéde; mindig megelevenít, függetlenül attól, hogy ki milyen reménytelen helyzetben van. Ki gondolta volna, hogy az Ő szavára a fogságban élő nép megszabadul az akkori világ legerősebb birodalmából? Hogy ez a nép közel 2000 km-t fog gyalogolni hazafelé a sivatagon keresztül, és nem fog ott elpusztulni. Sőt képesek lesznek arra, hogy újra felépítsék otthonaikat, és benépesítsék az elpusztult országot. Akik csak hallották ezeket a szavakat, hittel, reménységgel és örömmel teltek be.