2024. február 27., kedd

DÉLELŐTT | 
Jézus szavai Bemerítő Jánosról

Igehely: Mt 11:7–15; Kulcsige: Mt 11:11 „Bizony mondom nektek: az asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála.”

Nagy Dáriusz Kr.e. 500-ban megépítette a híres Királyi utat, amely korának egyik legmodernebb útja volt. Az utat a római idők után is használták. Kiváló minőségének köszönhetően a postai futárok hét nap alatt 2699 kilométert tudtak rajta megtenni.

Keresztelő János is útkészítő volt. Ő Jézus előtt készítette az utat, hogy az emberek ezen haladva eljussanak ahhoz, aki majd a mennyek országába vezeti őket. Az Úr Jézus a Jn 14:6-ban ezt mondja magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” János nagyságát és munkásságát az Úr Jézus is nagyra értékelte. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy azok, akik megérkeznek a mennyek országába, nagyobb kiváltságban részesülnek. Mert oda csak Jézus által lehet bejutni.

Kedves Olvasó! Te eljutottál-e már a mennyek országáig? Ha ismered Jézust, és teljes szívvel hiszel benne, akkor tudod, hogy milyen nagy kiváltság ehhez az országhoz tartozni. Légy hálás érte!

Veress Ernő

DÉLUTÁN | 

Hiábavaló emberekben bízni

Igehely: Jer 17:5–10; Kulcsige: Jer 17:5 „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul szíve!”

Valaki egyszer a következőket fogalmazta meg azzal kapcsolatosan, hogy miért is érdemes Istenben bízni: 1. Isten mindig mellettem van, amikor szükségem van rá. 2. Istennek mindent elmondhatok, mert Ő meghallgat engem. 3. Az Ő jelenlétében tökéletes biztonságban vagyok. 4. Isten semmit sem titkol el előlem. 5. Isten már sok segítőkész embert adott nekem ajándékba. 6. Istent mindig segítségül lehet hívni. 7. Isten mindig következetes. 8. Isten szavait tettek követik. 9. Isten megbízik bennem akkor is, amikor én megbízhatatlan vagyok. 10. Isten soha nem adott okot arra, hogy ne bízzak meg benne.

Az említett érvek Istennel kapcsolatosan tökéletesen megállják a helyüket. Ha mindezeket egy földi barátunkra értelmezzük, akkor hamar látni fogjuk, hogy még a legjobb barátunk sem képes Isten helyét betölteni az életünkben. Az emberekben csalódhatunk, de Istenben soha.

Próbában vagy? Vizsga előtt állsz? Aggódsz a jövő miatt? Bízz az Úrban, mert benne nem fogsz csalódni! Bízz az Úrban, és akkor Isten áldása lesz az életeden!

Veress Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely:ApCsel 1:4–14; Kulcsige: ApCsel 1:9 „Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.”

Jézusnak földi élete során gondja volt arra, hogy tanítványai jelek és csodák által saját szemükkel megbizonyosodjanak az ő messiási volta felől. Elérkezett a búcsúzás ideje. A tanítványok most szemtanúi lehettek Jézus felemeltetésének is. Megdöbbenve álltak, és nézték a távozó Jézust, akit lassan felhő takart el szemük elől. Ők lettek Jézus földi életének hiteles szemtanúi. Jézus parancsba adta nekik, hogy maradjanak Jeruzsálemben, és várják meg a Szentlélek kitöltetését. Ahhoz, hogy valóban tisztán lássanak, és értsenek mindent, szükségük volt a Lélek jelenlétére és erejére.