2024. február 12., hétfő

DÉLELŐTT | 
Az egyedüllét és a házasság ajándéka

Igehely: 1Kor 7:1–7; Kulcsige: 1Kor 7:7 „Szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy.”

Isten három nagy ajándékkal látta el földi életünket: a házasság intézményével, az állami hatalmassággal és a gyülekezeti élettel. Mindegyikre szükség van.

Ma a házasság áldásáról kell beszélnünk, arról, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2:18a). A házastársak vigyáznak egymásra, bátorítják, az élet minden területén segítik egymást, a szexualitásban is egymás örömére élnek. Nem fosztják meg egymást ettől sem, egyedül lelki céljaik elérése érdekében döntenek néha így, hogy tudjanak az imára és a böjtre koncentrálni.

Viszont kell szólni az egyedüllét áldásáról is. Ezt is Istentől kapja az ember, azért, hogy őt tudja szolgálni. Az ilyen ember misszionárius, kutató vagy olyan szakmában szolgál, amihez ez a kegyelmi ajándék kell. Pál apostol bizonyságtevése szerint ő egyedül élt, és így tudta azt a sok utazást és szenvedést végig csinálni. Családdal ez lehetetlen lett volna. Tehát akár házasságban, akár egyedül, Istenre kell figyelni, hogy neki kedvesek legyünk.

Te hogyan szolgálod Istent a családoddal? Ha egyedülálló vagy, hol látod azt a területet, ahol Isten téged használni akar?

Szűcs Sándor

DÉLUTÁN | 

A házasság szépsége

Igehely: Énekek 2:10–13; Kulcsige: Énekek 2:10 „Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már!”

Isten valóban nagyon szépnek alkotta a házasságot. Remekmű. Mint minden értékkel, vigyázva kell vele bánni. A felolvasott igében van néhány gyakorlati tanács arról, hogy hogyan szépíthetjük életünket a házasságban.

Beszélj szépen a házastársaddal! Kedvesem, szépségem, édesem – ezek szép szavak, amelyek bátorítanak és helyes önbizalmat adnak.

A reális dolgokról beszélj! „A tél elmúlt…, az esőzés elment.” Sokszor nem kellemes dolgok vesznek körül, amiket nem kerülhetünk el, nem is befolyásolhatjuk, de megbeszéljük, megosztjuk egymással azokat, és így felszabadulunk a feszültség és nyomás alól.

Az élet pozitív oldalára világíts rá! „Megjelentek a virágok…” Ebben erősödnek meg, ezt látják, ezt szemlélik. Isten teremtményeinek, munkáinak a csodálata tölti be szívüket. Időt töltenek együtt. Dolgoznak vagy kirándulnak együtt, és szemlélik Isten nagyságos dolgait, vagy egyszerűen megbeszélik nehézségeiket, és bátorítják, biztatják egymást munka közben.

Szűcs Sándor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 14 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!