2024. december 6., péntek

DÉLELŐTT | 
Kitartóan a hitben

Igehely: 1Thessz 3:1–13; Kulcsige: 1Thessz 3:3 „Hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve.”

Pálnak az a nyugtalansága van most előttünk, amit mi is érzünk akkor, ha nem érünk el valakit, pedig tudjuk jól: még jó lenne ott lenni mellette, bátorítani, látni lépéseit, életét. Egyfajta szülői felelősség ez, amit Pál most lelki atyaként él meg. Azon töpreng az apostol: vajon elég erős-e a fiatal gyülekezet hite? Kézzel-lábbal törekszik, hogy ott legyen mellettük, de nem sikerül. Végül Timóteust küldi el hozzájuk maga helyett. Meg a leveleit.

Aggodalma nem ok nélküli, a gyülekezet folyamatos nyomás alatt van. Saját kísértéseik (2:12), ellenséges hangulat a lakóhelyükön (2:14), lelki atyjuktól való földrajzi távolság (2:18), további megpróbáltatások, üldözések (3:3–4) állandó feszültségeket okoznak. Micsoda megnyugvás volt, amikor Timóteus jó híreket hozott: feléledtek „pusztán attól”, hogy testvéreik szilárdan állnak az Úrban! Nevezhetjük ezt felelős nyugalomnak. Legyen példa előttünk Pál felelősségvállalása!

Tegyük fel azt a kérdést is: én hogyan állok a hitemmel? Hitem állapota megnyugtató?

Szólláth Imre Rudolf

DÉLUTÁN | 

Dicséretek és lelki énekek

Igehely: Ef 5:15–21; Kulcsige: Ef 5:19 „Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak.”

Ha találkoztunk már olyan emberrel, aki minden áron meg akart kínálni minket valamilyen alkoholos itallal, akkor tudjuk, hogy ez mennyire kellemetlen élmény. Az ilyen ember gyakran már annak a hatása alatt áll, amivel kínálni akar. Valószínűleg kevesebb masszív alkoholista lenne a társadalmunkban, ha megszűnnének a kínálók és az ivócimborák.

Az efézusi gyülekezetben lehettek olyanok, akik jól ismerték ezt az életmódot. Most viszont az Úréi, szabadok, megváltottak. És azt üzeni nekik az apostol, hogy jóval, Szentlélekkel „itattassanak” most már meg! Legyenek a Lélek hatása alatt, és kínáljanak meg másokat is az Isten szeretetével, kegyelmével. Legyenek a gyülekezetben egymást Isten felé húzó, az úton a társaikkal együtt haladó testvérek: „mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket.”

Önmagad, családod és hittestvéreid buzdítója vagy? Kész vagy a hitetleneket kínálni az evangélium örömével? Egyáltalán látszik, hogy annak befolyása alatt éled az életed?

„Kész a szívem, Istenem arra, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen!” (Zsolt 108:2)

Szólláth Imre Rudolf

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!