2024. április 13., szombat

DÉLELŐTT | 
A bűn kezelése a gyülekezetben

Igehely: Mt 18:15–20; Kulcsige: Mt 18:17 „Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt!”

Jézus egy logikus eljárásrendet rendel el a gyülekezet számára, melyet mégis ritkán tudunk maradéktalanul követni. Ha vétkezik ellened a testvéred, ne másnak mondd el, hanem négyszemközt vele rendezd! Ha sikerül, akkor itt legyen vége a történetnek! Ha nem sikerül kettőtöknek elrendezni, akkor is van még saját feladatod! Ismételd meg a látogatást 1-2 testvér kíséretében. Ha ekkor sem sikerül békességre jutni, nem ért véget a dolgod. Ez is egy nagyon kellemetlen feladat: mondd meg a gyülekezetnek! Ekkor már a gyülekezet felelőssége következik. Ha arra sem hallgat a vétkes, akkor „tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt!” Mit jelent ez utóbbi? Hogy viszonyult Jézus a pogányokhoz és a vámszedőkhöz? Olyannak tekintette őket, mint akik eltévedtek, akiket meg kell menteni. Imádkozott a gyilkosaiért. Feloldozta a megtérő latort.

Biztat, hogy ha ketten egyakarattal kérjük ezek megtérését, meghallgat minket. Ne adjuk fel, amíg az eltévedt bűnösök feloldozásáig el nem érkezünk!

Sokan szétkürtölik, ha valaki vétkezik ellenük. Én inkább ott vétkezem, hogy meg sem hallom a bántást. Tehát nem vállalom fel a bűnös szembesítését. Neked mi megy nehezen ebből az egyszerű képletből?

dr. Kovács Géza

DÉLUTÁN | 

Még éjjel is egymásra gondolnak

Igehely: Énekek 3:1–5; Kulcsige: Énekek 3:1 „Ágyamon éjjelente kerestem őt, akit lelkemből szeretek, kerestem, de nem találtam.”

A 3. fejezet első versei azokról az órákról szólnak, melyek megelőzték Salamon és kedvese menyegzőjét. Felfokozott érzelmek, izgalmas, boldog készülődés jellemzi ezt az időt. Mégis arról a csillapíthatatlan vágyról olvasunk, ami betölti a menyasszony szívét. Nem tud aludni, már nem találja helyét szerelmese nélkül. Képes fölkelni, és bejárni sötétben a várost, hogy megtalálja azt, akit lelkéből szeret.

Éjszakai kalandja sikeres volt, mert összetalálkozott azzal, akit teljes szívéből szeretett. Micsoda boldogság, kifejezhetetlen öröm uralhatta azokat a csodálatos perceket! Vajon megszürkülnek, elillannak ezek a nagyszerű érzések az évek múlásával? Nem kellene így lennie! Az a szeretet, szerelem, amely Istenből táplálkozik, az maradandó, sőt kiteljesedő! Áldott legyen az ÚR, hogy ilyen boldog életre váltott meg bennünket!

„Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta!” (Zsid13:4). Tartsuk különleges ajándéknak, ha társunk még mellettünk van!

Kovács Gézáné Ildikó

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 14 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.