2023. szeptember 6., szerda

DÉLELŐTT | 
Isten elpecsételi az övéit

Igehely: Jel 7:1-17; Kulcsige: Jel 7:14 „Ezt mondtam neki: Uram, te tudod. Ő így válaszolt: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében.”

Alapigénk a jövőből enged visszapillantani a múltba. Az üdvözültek serege Isten jelenlétében élve, a bűn minden következményétől mentesítve, Jézus áldott pásztorlása alatt éli örök, megváltott életét. A nagy kérdés az, hogyan lehet a megváltottak nagy seregébe eljutni? „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek és honnan jöttek?” - kérdezi János. A vének közül az egyik, három fontos feltételt tár elénk: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek. A mennyei dicsőségből nézve a földi élet, minden szépségével együtt is, csak a nyomorúság helye. De „jönni” csak itt e földi életünk ideje alatt lehet. Jöttek? Őket nem vitték, űzték vagy kényszerítették. Nem, ők maguktól, önként jöttek a bűneik terhével Jézushoz. Ma reggel jöjj te is hozzá úgy, ahogy vagy, meggyötörten, megterhelten, sebesülten, csak jöjj!
Megmosták és megfehérítették ruhájukat. Mindnyájan bűnből jöttek, de a Bárány vérében megmosott és megfehérített ruhában, mert az üdvösség palástját terítette rájuk maga a Bárány.
A Jézus vérében! A vér nem vallásról beszél, nem bibliai igazságokról csupán, amelyek bár nagyon fontosak, de nem képesek új életet adni. Csak Jézus Krisztus Golgotán értünk kifolyt vére képes megmosni, megtisztítani és elpecsételni az örök életre! Ha még nem kérted, kérd most, hogy téged is tisztítson meg az áldott drága vér!

Király László

DÉLUTÁN | 

Az életünk megváltozott

Igehely: 1Thessz 1:5-10; Kulcsige: 1Thessz 1:9 „Mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogyan fordultatok a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok.”

Isten mélységes szeretetének az átélése egy bűntelen, megszentelt élet utáni vágyat ébreszt az újjászületett hívő emberben, és az Isten szerinti megtérés életváltozást kell, hogy eredményezzen. Miben nyilvánul meg a megváltozott élet?
1.) A bűn és annak minden formája már nem barát, hanem ellenség. A megváltozott életű ember az Atyához hasonlóan gyűlöli a bűnt, de szereti és menteni akarja a bűnöst.
2.) Az újjászületett ember szókincse is megváltozik. A beszéde sóval fűszerezett, áldást közvetítő lesz (Ef 4:29).
3.) Új céljai vannak. A földi kincsek immár a mulandó világ kincsei maradnak, és inkább a mennyei kincsek gyűjtésére motiválja Isten Lelke. Mindenek fölött az a legdrágább vágya, hogy eljusson a mennyországba, az Isten által megígért örökkévalóságba.
A te életed miről, vagy kiről tesz bizonyságot? Az életet átformáló isteni hatalomról beszél az életed? Adja az Úr, hogy az Ő népe olyan életváltozáson menjen át, hogy mindenhova eljusson az Istenbe vetett hitének híre (8. v.).

Király László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
11 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”

A római gyülekezetnek írt levélben Isten elmondja, hogy milyen súlyos következményei voltak Ádám és Éva engedetlenségének. Amikor az első emberpár vétkezett, kikerültek Isten jelenlétéből, és megromlott a szívük. Azóta mindenki megromlott szívvel és Isten nélkül kezdi a földi életet. Csak növelni tudjuk bűneinkkel az adósságot Isten felé, nem tudunk jót cselekedni. Mivel ennyire gonosszá lett az emberi szív, a megoldás egyedül a szívcsere. Szükségünk van egy új, megváltozott szívre.