2023. szeptember 2., szombat

DÉLELŐTT | 
Árnyékban is fehéren

Igehely: Dán 11:21-45; Kulcsige: Dán 11:35 „Az értelmesek közül is elesnek néhányan, hogy kipróbáltak, tiszták és fehérek legyenek a vég idejére, mert még nincs itt a megszabott idő.”

A prófécia döbbenetes pontossággal írja le IV. Antiokhosz Epiphanész jellemét és uralmát, aki Kr.e. 176-ban lett Szíria királya. Tervbe vette, hogy Izráel vallását erőszakkal megszünteti, s a népet görög szokásokra, bálványtiszteletre téríti. Ebben mellé is álltak sokan, még az akkori főpap is. Kr.e. 168-ban megszentségtelenítette a templomot, úgyhogy ott több évre meg is szakadt az istentiszteletet. Csak Kr.e. 165-ben sikerült Júdás Makkabeusnak azt megtisztítania, újból felszentelnie. Innen származik a hanuka ünnep (fények ünnepe – Jn 10:22). Ezekben a nehéz időkben is voltak Istennek hűséges szolgái, akik értelmesen és bátran kiálltak az Úr mellett. „Az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik… Az értelmesek sokakat oktatnak.” (Erről szól a Makkabeusok könyve. Érdemes elolvasni!) Az egyháztörténelem során újra és újra bebizonyosodott, hogy az ilyen időszakok mind arra szolgáltak, hogy a hívők megpróbáltassanak, megtisztuljanak és megfehéríttessenek (Jel 7:14; 1Pt 1:7).
Tiszta vagy-e már Jézus vére által? Hát ruhád (életviteled), fehér-e? (Jel 19:8)

Borzási Sandor

DÉLUTÁN | 

Isten igazságot szolgáltat az özvegynek

Igehely: 5Móz 10:12-22; Kulcsige: 5Móz 10:18 „Aki igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.”

Senki más, csak Isten látja és ismeri igazán az özvegyek gondjait, szükségeit. Ezért csak azok, akikben Isten Lelke van, képesek együtt érezni velük, s ezek támogatják is őket. Íme: istenismeretünk s istentiszteletünk hitelessége ebben mérhető le. „Legyetek azért irgalmasak, mint a ti mennyei Atyátok irgalmas” (Lk 6:36). „Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak. Mert az Úr nagy, hatalmas és rettenetes Isten, a ki nem személyválogató… titeket kiválasztott.” Fontold meg, értelemmel felruházott emberként, hogy mi mindennel tartozol Istennek, aki kiválasztott, hogy népéhez tartozz! Szolgálj néki engedelmességgel, hűséggel és jó szívvel! Kövesd az Ő példáját: ne légy személyválogató, hanem szeresd és segítsd elesett embertársadat, légy könyörülő és irgalmas!
„E földön annyi a könny És annyi itt a seb, Mi volna boldogítóbb, Mi volna nemesebb, Mint könnyet felszárítni, Még ha egy cseppet is, Mint sebet bekötözni, Mégha csak egyet is.” (HH 709.) „Jóságos szívvel áldj meg, Uram, Irgalom útját hadd járhassam!” (HH 14.)

Borzási Sandor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 11 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 35:1–10 Kulcsige: Ézs 35:6 „Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.”

Isten legegyszerűbb szavában több erő van, mint a világ összes szavában! Ezért élő és ható az Ő beszéde; mindig megelevenít, függetlenül attól, hogy ki milyen reménytelen helyzetben van. Ki gondolta volna, hogy az Ő szavára a fogságban élő nép megszabadul az akkori világ legerősebb birodalmából? Hogy ez a nép közel 2000 km-t fog gyalogolni hazafelé a sivatagon keresztül, és nem fog ott elpusztulni. Sőt képesek lesznek arra, hogy újra felépítsék otthonaikat, és benépesítsék az elpusztult országot. Akik csak hallották ezeket a szavakat, hittel, reménységgel és örömmel teltek be.