2023. november 7., kedd

DÉLELŐTT | 
A samáriai asszony

Igehely: Jn 4:7-42; Kulcsige: Jn 4:14 „De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

E történetet olvasva szinte magunk elé tudjuk képzelni a samáriai asszonyt, amint Jézussal beszélget a Jákób kútjánál. Azonban minden szomjúságánál nagyobb volt szégyenérzete, ezért jött a déli hőségben vízért, mert azt remélte, hogy senkivel nem találkozik. Jézus jól ismeri az emberi szív szomjúságát és nyomorát. Nála kész is a gyógyír. Nem véletlen találkozott Ő a samáriai asszonnyal, és kérdéseivel egyre jobban rámutatott problémájára.
Nem tudom, hogy épp most, szomorú vagy-e, esetleg bűntudat terhel? Egy biztos, Jézus pontosan ismer téged! Előtte kár is rejtőznöd, hiszen Ő minden gondolatodat ismeri. A samáriai asszony hamar rájött, hogy Jézus tud romba dőlt házaséletéről. Meg kellett értenie, hogy az Atyát Lélekben és igazságban kell imádni. A hely már nem is fontos. Aztán egyből misszionárius lett: „Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?” (29. v.) Te találkoztál már az életet megváltoztató Krisztussal? Bűneidre nyertél-e bocsánatot? Ha nem, kérd ma Jézustól. Borulj le keresztjéhez, és imádd Őt.

Simon András

DÉLUTÁN | 

A testvéri szeretet vigasztalása és öröme

Igehely: Filem 1-7; Kulcsige: Filem 7 „Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad, testvérem.”

Isten azokat juttatta eszembe ez Ige által, akikkel a lelkipásztori szolgálatom alatt megismerkedtem Székelyföldön és Aradon. Sok testvér életében szemlélhettem az újjászületés csodáját. Másokat pedig bátorítani és vigasztalni kellett. Ilyenkor a kapcsolatok szoros kötődést eredményeztek. Még hosszú évek után is érdekel, hogy növekednek-e azok a gyülekezetek, ahol korábban szolgáltam. A jó hír mindig felüdít, de a rossz lehangol. Felemelő, ha néha valakinek én is eszébe jutok, és a mostani helyzetemre nézve küld egy igeverset vagy néhány bátorító gondolatot. Az Ige megállja a helyét: „aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11:25) Lehet, most épp neked van szükséged bátorításra? Vedd úgy, hogy Isten most hozzád szól. Ha hívő vagy, magad mellett tudhatsz egy szerető gyülekezetet, akik gondolnak rád és imádkoznak érted. Ha pedig még nem, keress egy élő közösséget. Pál hálát adott Filemonért, imádkozott érte és örült a felőle hallott jó híreknek, hogy szeretetteljes és szolgálatkész. Testvéreim, azt kívánom nektek, éljetek ti is mások örömére, vigasztalására! Ámen.

Simon András

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ez 36:24–32; Kulcsige: Ez 36:26 „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.”

Izráel nem érdemelte meg, de Isten a saját neve tisztességéért új jövőt biztosít nekik. Isten tisztító munkája nem külső, hanem a szív átváltoztatásával és a Lélek beköltözésével történik. A kőszív képtelen felelni Isten hívására, de akinek hússzíve van, az kész hallgatni Isten szavára. „Megszabadítalak benneteket minden tisztátalanságotoktól. Parancsolok a gabonának, megsokasítom, és nem hozok rátok éhínséget. Megszaporítom a fák gyümölcsét és a mező termését, hogy ne csúfoljanak többé benneteket éhínség miatt a népek.” (Ez 36:29–30)