2023. március 9., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Példát adott

Igehely: Jn 13:12-20; Kulcsige: Jn 13:15 „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”

A Mester megmosta tanítványai lábát, aztán megkérdezte tőlük: „Értitek, hogy mit tettem veletek?” Arra gondolhatott, hogy miként Péter korábban, a többiek is félreérthették tettét. Őt nem minősítette le mostani cselekedete. Jól tudják tanítványai, hogy Ő Mester és Úr, mert valóban az, viszont ezzel a tettével példát adott, amit nekik is követniük, gyakorolniuk kell. Itt nincs szó fejmosásról. A lábmosást is szimbolikusan értelmezzük: Krisztus tanítványai, Mesterük példáját követve kötelesek alázatban, szeretet által szolgálni egymásnak. Pál apostol is úgy érezte, hogy ő az örömhír hirdetésével adós zsidók és pogányok felé egyaránt. A Mester tanítása szerint a jó példa ismerete még nem elég, a jó példát követni, cselekedni kell, az ad és adhat valódi boldogságot. Sajnos, a gyakorlat azt igazolja, hogy van rossz példaadás is, a rossz példa hamar követőkre talál. Őrizze meg az Úr az övéit az ilyen példaadástól!
Az Írás igaz, a Mester tanítása, figyelmeztetése ma is időszerű, higgyünk benne, mindig legyünk készen arra, hogy tőle tanuljunk, és Őt örömmel fogadjuk. Tudunk-e szívesen szolgálni Urunknak? És egymásnak? Ismerjük-e már a gyakorlati jó példakövetés boldogságát?

Gergely Pál

DÉLUTÁN | 

Vezetőnevelés

Igehely: ApCsel 11:22-26; Kulcsige: ApCsel 11:25 „Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába.”

Történelmileg a Krisztus utáni negyvenes években vagyunk, Megváltónk halála és feltámadása, valamint a Szentlélek eljövetele után. Ebben az időben üldözték a jeruzsálemi zsidókat, közülük István lett az újtestamentumi gyülekezet első mártírja. Akik elmenekültek az üldöztetés miatt, eljutottak Föníciáig, Ciprusig, vagy Antiókhiáig, de csak a zsidóknak hirdették az igét. Néhány férfi Antiókhiában a görögöknek is hirdette az Úr Jézust. Mivel az Úr velük volt, sokan hittek és megtértek. Ennek a híre eljutott Jeruzsálembe, elküldték Barnabást Antiókhiába. Megérkezése után a „Vigasztalás fia” látta az Úr kegyelmének a munkáját a megtértek életében, örült, hitben való állhatatosságra bátorította őket. Barnabás hittel és Szentlélekkel teljes, előrelátó férfi volt, hamar felismerte a közösség szükségét. Tarzuszba ment, hogy onnan Sault magával hozza Antiókhiába, akivel egy teljes évig együtt munkálkodott a gyülekezetben. Az itt eltöltött idő lehetőség volt számukra Isten kegyelme által arra, hogy a tanítás munkáját végezhessék. A tanítványokat először itt nevezték keresztyéneknek.
A kérdés ma az: valóban igazi krisztiánuszok, Krisztushoz tartozók vagyunk-e?

Gergely Pál

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 3:6–20 Kulcsige: 2Kir 3:17 „Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, mégis megtelik ez a patakmeder vízzel, és ihattok ti is, a nyájaitok meg a málhás állatok is.”

Milyen az az ember, akit Isten megsegít, aki által győzelmet ad? Milyennek kell lennünk, hogy mi is győzhessünk?

Kész a segítségnyújtásra. Amikor valaki bajban van (Jórám), kész segíteni, jön és harcol az embereivel együtt. Hoznak felszerelést, katonákat, lovakat, mindent, ami kell. Ilyenekké akar Isten bennünket tenni, ez a krisztusi lelkület.