Igehely: Jn 10:16-21; Kulcsige: Jn 10:17 „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem.”
Tegnapi elmélkedésünkben úgy szemlélhettük Jézus Krisztust, mint aki a juhok ajtaja. Ma tekintsünk rá úgy, mint aki a jó pásztor. Olyan pásztor, aki törődik a juhokkal, gondja van rájuk, nevükön hívja az övéit, mert ismeri őket, és a juhok is ismerik Őt. Még az életét is kész odaadni a juhokért.
A pásztorról és a nyájról szóló kép már az Ószövetség lapjain is megjelenik. Azt a viszonyt szemlélteti, amellyel Isten Izráelhez viszonyult. Ugyanakkor a vezető embereknek, elsősorban királyoknak és főpapoknak is úgy kellett a néphez viszonyulniuk, mint pásztornak a nyájhoz. Megváltónk azonban világossá tette, hogy sokan közülük hamis vezetőknek bizonyultak, mivel nem pásztorok, hanem csak béresek voltak.
A jó pásztort végső értelemben az teszi jó pásztorrá, hogy kész életét adni a juhaiért. Nem véletlen, hogy ötször fordul elő az erre való utalás a 11–18. versekben: ez Üdvözítőnk golgotai áldozatára irányítja tekintetünket. Senki más nem végezhette el ezt az áldozatot, csak Jézus Krisztus, a jó pásztor.
Mi a jelentősége annak, hogy Jézusnak hatalmában állt odaadni az életét, és visszavenni azt? Hogyan viszonyulsz Krisztus helyettesítő áldozatához?
Horváth Ferenc
Alázat a szenvedésben
Igehely: Jób 42:1-6; Kulcsige: Jób 42:5-6 „Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.”
Jób könyvét olvasva azt a megrendítő igazságot ismerjük fel, hogy még az igaz ember is szenvedhet. Elterjedt ugyanis az a felfogás, amely szerint azért szenved valaki, mert bűnt követett el, illetve bűnt tűr meg az életében, bűnös életet él. Hiszen Jób barátainak is az volt a véleménye, hogy Jób szenvedései valamilyen rejtett bűnére vezethetők vissza. Ezzel szemben Jób az ártatlanságát igyekezett igazolni. Még Istennel szemben is úgy vélte, hogy nem szolgált rá a sok szenvedésre: „Nem sírtam-e, ha valakinek nehéz napja volt? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? Bizony, jót reméltem, és rossz jött. Világosságot vártam, és sűrű homály jött” (Jób 30:25–26).
A könyv végéhez érkezve azt látjuk, hogy Jób megalázkodott a mindenható Isten előtt, és teljes bűnbánatot tartott. Szavai az Istennel megbékélt ember boldogságáról tanúskodnak. Nagyon érdekes megfigyelni azt is, hogy még mielőtt szenvedéseinek miértjére bármilyen választ kapott volna, és valóságos szenvedéseitől megszabadult volna, istenfélelmét – amelyhez olyan rendületlenül ragaszkodott – végképpen bebizonyította.
Jób bebizonyította a sátán vádjaival szemben, hogy igenis van önzetlen istenfélelem.
Horváth Ferenc
