2023. február 25., szombat

DÉLELŐTT | 
Vakok és látók

Igehely: Jn 9:35-41; Kulcsige: Jn 9:39 „Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.”

A farizeusok ismerték az Írásokat, mégsem fogadták el az Úr Jézust. Ők más Messiást vártak. A vakon született ember viszont, aki meggyógyult, neki elég volt az isteni érintés ahhoz, hogy higgyen és lásson. Nagy tanulság ez a számunkra, ugyanis arra bátorít bennünket ez az igeszakasz, hogy ne csak az elméleti tudást halmozzuk, hanem inkább higgyünk. Hiába szerzünk nagy címeket magunknak, hiába töltünk be magas pozíciókat, hogyha a hitünk nem erősödik, növekszik vele együtt. Jó, ha az embernek nagy ismerete van. Viszont ez csapda is lehet, ahogyan az Ige is írja: „az ismeret felfuvalkodottá tesz” (1Kor 8:1b), ahogy a farizeusok cselekedete alapján is látjuk: kiközösítették a vakon született, de meggyógyult embert.
Inkább tudjunk, ismerjünk kevesebbet, de az párosuljon hittel, minthogy az ismeretek hatalmas tömegeit halmozzuk fel magunkban, és a hitéletünk száraz, élet nélküli legyen. Hadd tegyük fel magunknak azt a kérdést: „vak vagyok vagy hívő?” Engedjük, hogy ismereteink a hitünket, és ne a felfuvalkodottságunkat segítsék elő.

Szűcs Dániel

DÉLUTÁN | 

Az elbizakodottak sorsa

Igehely: 2Pt 2:9-11; Kulcsige: 2Pt 2:10 „Ezek vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromoljanak.”

Félelmetes az élő Isten kezébe esni. Remegő szívvel olvassuk, hogy akik Isten nevét káromolják, olyanok, mint az oktalan állatok, akik megfogásra és levágásra valók. A hétköznapokban, ha valaki nem megfelelően beszél vagy viselkedik, azt mondjuk neveletlen, nem tudja féken tartani indulatait, nem tud viselkedni. Gyermekeinket is számonkérjük ezért. Vajon Isten hogyan viszonyuljon teremtményeihez, akik Őt káromolják? Meddig tűrjön nekik? Mikor és hogyan büntesse meg őket?
Talán sokszor mi kegyetlenebbek lennénk egymáshoz! Isten türelme hosszú, szeretete nagy, de szomorú, ha látja, hogy a felfuvalkodott ember hogyan beszél róla, és hogyan viselkedik vele. De mi lesz majd, amikor meg kell állniuk annak színe előtt, akinek egyetlen szavára eltűnik a föld és minden rajta levő? Mi lesz majd az ítélet napján, ha még a haszontalan szavainkról is számot kell adnunk (Mt 12:36)? Az elbizakodottak sorsa, akik meggondolatlanul vagy káromolva veszik szájukra Isten nevét, pusztulás. Ezért vigyázzunk beszédünkre. Csak akkor, és úgy szóljunk, ha az hasznos, és mások épülését szolgálja.
Imádkozzunk együtt a zsoltárossal: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsolt 141:3)

Joó Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.