2023. február 11., szombat

DÉLELŐTT | 
Nem e világból való

Igehely: Jn 8:21-24; Kulcsige: Jn 8:21, 23 „Majd Jézus ismét szólt hozzájuk: Én elmegyek, és keresni fogtok engem, de meghaltok bűnötökben: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. Ő így folytatta: Ti lentről valók vagytok, én pedig fentről való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem e világból való vagyok.”

Ismert a kegyelmi korszak kezdete, és tudjuk az Írásból, hogy egyszer be is zárul. Ma még Isten Krisztusban lehetőséget kínál a vele való megbékélésre: „Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5:20-21).
Jézus kortársai – mint ahogy ma a világ fiai – sokan idegenkedtek attól, hogy Jézust Krisztusnak, azaz Isten Felkentjének fogadják el. Bár csak Krisztus halála után fogalmazza meg Péter apostol gyönyörű hitvallását a nagytanács előtt, mégis benne van e beszélgetésben mindez: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, mely által üdvözülhetnénk” (ApCsel 4:12).
Jézus látásával képtelenek azonosulni a kortársai. Nem látják saját helyzetüket, nem ismerik fel, hogy bűneik halálosak. Igazán senki és semmi nem segít az Istentől elpártolt emberen, egyedül az Úr Jézus, aki éppen a bűn rabságában levő emberért hagyta el mennyei világát. Ahova ő készül visszatérni, oda a bűnnel terhelt ember nem léphet be, mert azt a helyet az őt szeretőknek készítette el.

Lukács Tamás

DÉLUTÁN | 

Áldozatos szolgálat

Igehely: ApCsel 20:32-35; Kulcsige: ApCsel 20:35 »Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”«

Esti tanulmányaink az adakozásról, hitből fakadó áldozatvállalásról szóltak. Ma este álljon előttünk egy személyes példa Pál életéből! Miközben életét is kockáztatva végiglátogatja a világ térségeit, hogy hirdesse Isten kegyelmét, ezt nem fizetségért teszi. Annyira nem, hogy esetenként saját kétkezi munkájával teremti elő saját és munkatársai megélhetésének alapfeltételeit (ApCsel 20:34).
Bár látta, hogy akiknek Krisztus evangéliumával szolgál, azok közül némelyek bővölködnek anyagiakban, míg ő munkatársaival együtt szűkölködik, mégsem adott teret a kísértésnek, hogy bárkinek a földi javait elkívánja. Megértette a hívást, amely nem földi kényelemre, bőségben való gondtalan életre szólt, hanem önmaga és személyes érdekei feláldozásával mások megmentésére, lelki nyereségére. Jog szerint megillette volna mindazok adománya, akik általa ismerték meg az Urat, és megmenekültek a kárhozattól, de ezzel a jogával soha nem élt. Nem követelőzött. Nem azért végezte a szolgálatot, mert az anyagilag kifizetődő, hanem mert teljesen betöltekezett Krisztus Lelkével.
Mit várunk esetenkénti szolgálatainkért cserébe? És ha elmarad a vágyott adomány, elhallgatunk, elmaradunk?

Lukács Tamás

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 3:8–17; Kulcsige: 1Pt 3:15 „Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.”

Élő reménység. – Ez látszik kívülről is. A szívünkben lakozó, megszentelő Isten táplálja ezt a reménységet, ami valójában több mint reménység – megbizonyosodás.

Ha kérdeznek, tudsz-e bizonyságot tenni erről a reménységről, szelídséggel és félelemmel?

Ha nem kérdeznek, a puszta jelenléted, magatartásod, beszéded, tükrözi-e ezt az élő reménységet, meggyőződést?

Isten gyermekeinek az élet minden helyzetében be kell mutatniuk az élő Jézus Krisztust, aki által van a mi élő reménységünk! Imádkozz, hogy ma is tudd ezt megtenni!