2023. augusztus 1., kedd

DÉLELŐTT | 
Anániás és a vak Saul

Igehely: ApCsel 9:1-18; Kulcsige: ApCsel 9:18 „És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett.”

Krisztus egyik legkiemelkedőbb szolgája Pál apostol volt, akit Tarzuszi Saulként ismertek. Ezt a nevet születésekor kapta a családjában. Majd a második születése, vagyis az újjászületése után, amelyről az Úr Jézus beszélt Nikodémusnak (Jn 3), Sault a továbbiakban Pálnak szólították, a latin paulus szóból, ami kicsinyt, alázatost jelent.
Saul a damaszkuszi úti drámai események után tért a keresztyén hitre. A megváltó Jézus megjelent neki ragyogó mennyei fényben, és Saul elveszítette fizikai látását. A Jézussal folytatott párbeszédét követően Sault az Úr Damaszkuszba küldte egy Anániás nevű tanítványához. Ő volt az eszköz arra, hogy Saul visszanyerje látását, és megtegye az első lépéseket az újonnan nyert hit útján.
Ezeket az eseményeket szem előtt tartva, adjunk hálát Istennek a fizikai látás ajándékáért. Imádkozzunk azokért, akik szenvednek a fizikai látás hiánya miatt, és azokért is, akik segítenek nekik boldogulni az életben. Adjunk hálát a lelki látás ajándékáért, amelyet az evangélium által nyertünk. Imádkozzunk azokért, akik lelkileg még sötétségben élnek, és a gyülekezeteink tagjaiért, hogy betölthessék a hivatásukat, és só és világosság legyenek. 

Petrică Crețu

DÉLUTÁN | 

A feddés helyes módja

Igehely: 1Tim 5:1-2, 19-20; Kulcsige: 1Tim 5:19-20 „Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak „két vagy három tanú szavára”. Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon.”

Ha egy hívő elhajlik a hitéletben, a javító célú fegyelmezés első formája a feddés. Pál arra bátorítja Timóteust, hogy: „Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon” (1Tim 5:20). Arra tanította, hogy pásztori szolgálatában és az igehirdetésében is használja a feddést: „hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással” (2Tim 4:2). A fegyelmezésnek e módjával kapcsolatosan az apostol azt ajánlotta, hogy teljes szelídséggel és tanítással, teljes tisztasággal történjék. Az apostol ezt írja a hitben való fiának: „Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd, mint apádat, a fiatalabbat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyt, mint anyádat, a fiatalabbat, mint húgodat: teljes tisztasággal” (1Tim 5:1–2).
Ezeket szem előtt tartva, adjunk hálát az Úrnak a feddésekért, amelyeket az igehirdetők szava által intéz hozzánk. Imádkozzunk, hogy az igehirdetőknek ne csak bátorságuk legyen a feddéshez, hanem bölcsességgel és szelídséggel végezzék azt. Könyörögjünk azok helyreállásáért, akiket a túl kemény és szeretetlen dorgálás megsebzett.

Petrică Crețu

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.