Igehely: Jn 12:12-19; Kulcsige: Jn 12:15 „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”
Virágvasárnap féktelen ujjongását vázolja fel János, az evangélista néhány szóban. Először a sokaság reakcióját idézi fel. Aki csak tehette, pálmaágat vágott az útszéli fákról, hogy kifejezze hódolatát az előtt, akit készek voltak királlyá kikiáltani. Eszükbe jutott az ezeréves zsoltár-szöveg és azzal fogadták az ünnepeltet. Örömteli olvasni, hogy a Lázár feltámasztásának szemtanúi is ott voltak a sokadalomban. Ám elszomorító, hogy nem Jézusért magáért, hanem az általa véghez vitt csodáért csodálták.
Másodsorban János, mint tanítvány, hitelesen emlékezhetett arra a bizonytalanságra, amely ellepte őket a nagy örömünneplés láttán. Eddig senki sem figyelt fel a kis csoportra, hisz nem volt ritkaság egy tanító körül gyülekező tanítványok látványa. Azután jön a helyreállító nagy „de”. Miután Jézus megdicsőült, a mennybe távozott, leesett a hályog értetlenkedő elméjükről. A prófécia megelevenedett, a prófétai szó valósággá vált, virágvasárnap ujjongása értelmet nyert.
A nap vesztesei a farizeusok voltak. Lebiggyesztett ajakkal, összehúzott szemöldökkel, dühtől remegő szívvel döbbentek rá: csatát vesztettek ezzel az iskolázatlan, mezei tanítóval szemben.
Jézus megalázkodásának ez a jelenete csak az első lépést jelentette. Szamárháton ülni köznapi dolog volt, nem ilyen ünnepi alkalomhoz illő. Szüleim mesélték, hogy amikor Horthy Miklós, a kormányzó végigvonult Nagyvárad utcáin, gyönyörű fehér lovon ült.
A Megváltó megalázkodásának második lépése: a főpap szolgája minden ok nélkül arcon csapja.
Végül: a kereszt. „Megalázta magát… a kereszthalálig.” Ez volt a mélypont. De lesz még egy „virágvasárnap”! A mennyei jelenések látnoka, János, most a Felkent felmagasztalását írja meg: „És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz… Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket… Ruhájára és derekára ez a név van írva: királyoknak Királya és uraknak Ura (Jel 19).” Nem szamárháton, de harci ménen; nem arculcsapva, de csapást mérve; nem keresztre feszítve, hanem dicsőségesen. Ő a mi virágvasárnapi Királyunk!
Füstös Gyula
Imaáhítat: Magasztaljuk a megdicsőült Királyt! – 2Kor 1:20
Bibliaóra: Jézus bevonulása – Mk 11:1-14, 20-26 (Mk 11:9b-10)
Magamhoz vonzok mindeneket
Igehely: Jn 12:20-33; Kulcsige: Jn 12:32 „Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.”
A gravitáció általános törvénye ide vonz, ide szögez bennünket a Földhöz. Hatalmas erővel és energiával lehet csak legyőzni ezt a vonzerőt. Erre képezték ki az űrhajókat: akkora sebességgel és tolóerővel bírnak, ami kiszakítja őket a Föld vonzási köréből. A kereszt útját járó Jézus felkínál számunkra egy olyan antigravitációs erőt, amely képes kiemelni bennünket a mindennapok robotjából, őrlődéséből.
Állítólag Edessza királyának küldöttei voltak azok a görögök, akik látni akarták Jézust. Híre már nagy volt; a király egyféle udvari filozófusnak akarta alkalmazni. De Jézus személyisége nem arra hívatott, hogy csak itt a földön, szellemi gravitáció hatalma alatt szolgálja az embert! Az Ő élete rakéta-élet; az Ő hivatása nem egy királynak, hanem Királyként szolgálni; az Ő tartózkodási helye nem a Föld, hanem a dicsőséges mennyország!
Ebben a felfelé törekvésben első állomás a kereszt kellett legyen. „Ezt pedig azért mondta, hogy jelentse, milyen halállal kell meghalnia.” Ekkor már határozottan tudta, hogy mekkora áldozatot vár el Tőle az Atya a bukott ember megmentéséért. Ezért kezd az elhaló búzaszemről beszélni Jézus: Ő mint búzaszem meghal, de ebből a halálból élet fakad, amely azután az örök élet gyümölcsét termi meg abban, aki elfogadja áldozatát. Ennek a belátása nem volt könnyű Neki sem: „Most az én lelkem nyugtalan!” Csak halvány sejtelmünk lehet Jézus érzéseiről, amikor eszünkbe jut mennyire nehéz feladni kényelmünket, terveinket, vágyainkat, elképzelésünket – és teljesen belesimulni az Atya akaratába. Lehangolódunk és elbizonytalanodunk, ha olyan helyzetbe jutunk, amit mindenképpen elkerültünk volna. Ám nincs kifogás, más megoldás: „ha valaki nekem szolgál, engem kövessen.” Az ígéret így szól: aki nekem szolgál, ott lesz velem a kereszt gyötrődésében, de a dicsőség fénykoszorújától övezetten is!
Virágvasárnap a tökéletes ellentmondás napja: kívül, láthatóan hozsannázás és ujjongás; belül, láthatatlanul szorongás és rettegés. Virágvasárnap az indulás kezdete a kereszten át a menny felé! „Ó, ha szárnyam volna!” - mondja egy énekünk. Még az sem kell: Ő felemeltetik és magához von mindenkit.
Füstös Gyula
Új hozzászólás