Igehely: Neh 11:25-36; Kulcsige: Neh 11:36 „A léviták egyes csoportjai Júdában, mások Benjáminban települtek le.”
Miután megépült Jeruzsálem kőfala és a lelki helyreállás katartikus élményén is túl volt a fogságból hazatért nép, előre kellett nézni és további döntéseket hozni a jövőt illetően. A templomi istentisztelet és áldozatok rendje, annak folyamatos biztosítása ugyan meg lett szervezve, de Jeruzsálem még elég lakatlan volt. Nem volt egy vonzó lakóhely a sorozatos harcok, pusztítások után, de mégis be kellett telepíteni. A nép vezetői jártak elől jó példával, mert ők mind Jeruzsálembe költöztek. Azután örömmel fogadtak minden önként jelentkezőt is, akiket áldott az egész nép, de még mindig nem voltak elegen. Ezért sorsot vetettek, hogy minden tíz ember közül egy Jeruzsálemben telepedjen le. A többiek pedig mindenki mehetett a maga örökségébe. A judeaiak Júda városaiba és falvaiba Jeruzsálemtől délre, a benjáminiták pedig Benjámin városaiba, falvaiba, Jeruzsálemtől északra. A kijelölt igeszakaszban szépen fel vannak sorolva azok a települések úgy Júdában mint Benjáminban, melyek körülvették Jeruzsálemet.
Ahogy akkor, úgy most sem mindegy, hogy Isten népe miként él közösségben. „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak” (Mt 5:14-15). Isten népének küldetése van ebben a világban. Krisztus gyülekezetébe beépülve, minden hívőnek kötelessége, hogy növekedjen Krisztusban az által, hogy áldozatot és szolgálatot vállal az Úr dicsőségére és sokak javára, üdvére. „Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban; Akiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben” (Ef 4:15-16).
Isten Szent Lelke mutassa meg, hogy kinek, hol a helye, és mi a feladata, amit hűségesen végeznie kell, hogy amikor Ő visszajön, a hívőket találja munkában. Mindig a vezetők legyenek legközelebb az Úrhoz, járjanak elől jó példával, a gyülekezet többi tagja pedig fogadja el az Úrtól kijelölt helyét, és töltse be küldetését!
Veress Efraim
Adjunk hálát, hogy tudhatjuk, hol a helyünk és mi a rendeltetésünk ezen a földön! - ApCsel 17:26-28a
Aki megvigasztal minket – 2Kor 1:3-11 (2Kor 3:3-4)
Ábrahám, a hitben járó ember
Igehely: 1Móz 14:1-24; Kulcsige: 1Móz 14:19 „Megáldotta őt, és ezt mondta: Áldott vagy, Abrám, a Felséges Isten előtt, aki az eget és a földet alkotta!”
A hívő Ábrahám három jellemző tulajdonsága mutatkozik meg ebben a történetben. Jó példa a mai hívők számára is. Az első a testvéri szeretetből fakadó felelősségvállalás. Amikor meghallotta, hogy unokaöccse, Lót és családja milyen bajba került, akkor nem maradt közömbös. Nem gondolta, hogy lám-lám, ha Lót Sodomát választotta, akkor szenvedje is el döntésének következményét. Hányszor kísért minket is ilyen gondolat, amikor látjuk a világba kikerült tékozlókat szenvedni? Ne legyünk közömbösek, hanem szálljunk harcba érettük azzal a hittel, hogy ami embereknél lehetetlen, Istennél az nagyon is lehetséges. Megmenthető az is, aki jelenleg még a Sátán foglya.
A második az az alázat, mellyel fogadja Melkisédektől az isteni áldást, a kenyérrel és borral együtt. Isten adta kezébe az ellenséget, ezért a fényes győzelem után nem tulajdonítja magának a dicsőséget, hanem hálából Istennek ad tizedet mindenből. Amikor a szorgalmas diák sikeresen vizsgázik, amikor a kemény munkát anyagiakban is elismerik, amikor sportsikereket követően dobogóra lépnek, amikor a tudományos felfedezést díjazzák, vajon kik azok, akik alázattal vallják hogy: Soli Deo Gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség? Minden hívőnek ilyen alázattal kell fogadnia az elismeréseket, mert „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4:7)
A harmadik dolog, ami megfigyelhető a hívő Ábrahámnál, az a nyílt elhatárolódása Sodoma királyától. Semmit nem fogad el tőle, nem akar hozzá kötődni, nem akar vele közösséget vállalni. Melkisédektől, a magasságos Isten papjától mindent kész fogadni, de Sodoma királyának ajánlatát keményen visszautasítja. A mai időkben is igen nagy kihívást jelent minden hívő számára, hogy kitől, mikor és mit fogadhat el. Mikor, kivel vállal vagy nem közösséget? Vegyük észre, ha valaki az Úrral vállalt közösséget, az együtt jár azzal, hogy bizonyos közösségektől, köröktől távol tartja magát. „Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” (1Kor 10:21)
Veress Efraim
