Igehely: Neh 9:1-15; Kulcsige: Neh 9:6 „Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz életet mindnyájuknak. Téged imád a mennyei sereg.”
A sátoros ünnep után, a nép most újabb lépést tesz az Istennel való közösség megújítására. Az egész 9. fejezet mondhatni egy hosszú vallomásos imádság, amelyben a nép feleleveníti saját történelmét. Közben vallást tesznek arról, hogy Isten hogyan cselekedett hatalmasan elődeik múltjában, megemlékezve tetteiről egészen a jelenig. Ez a vallomás egyszerre hódolat, bűnvallás és önmaguk keresése Isten kibontakozó tervében.
A múlt felemlegetése, az elődök és Isten tetteinek felelevenítése több célt szolgál, amelyekre nekünk is szükségünk van. Emlékezni, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk és újra megerősíteni a közösség identitását és célját. Megemlékezni elődeink bukásairól, de nem a puszta bűnbánatért, még kevésbé vezeklés céljából felmenőink helyett. Sokkal inkább tanulás végett, megértve a múltat, bölcsebben élni a jelent, s jobbá tenni a jövőt. Ugyanakkor Isten hűségét és mindenható tetteit szemlélve megerősítést, biztonságot és identitástudatot kapunk. Mert a közösség – úgy Izráel, mint az Egyház – attól vált Isten népévé, amit Isten véghez vitt érte. Mindezek megvallása közben pedig, mind az egyén, mind a közösség lélekben, hitben, öntudatban, odaszánásban megerősödve, megújulva talál értelmet a létezésének.
Ám mindezt meg kell előzze néhány tényező. Először is, töredelmes és bűnbánó szív, mely készséges a megújulásra. Másodszor, az Ige iránti éhség, Isten szavával való elmélyült betöltekezés. Ez kiemelten fontos. Az Ige befogadásával töltött idő legalább annyit tartott, mint az istentisztelet többi része. Mert csupán a Szentírással csordultig átitatott szívből fakadhat az Isten iránti túláradó hódolat és magasztalás. A Szentlélek, aki megújulásunkat munkálja, annak a Mindenhatónak az Igéjével tölti be előbb a bensőnket, Akinek az imádatával tölti meg utána az ajkunkat.
Mi lenne, ha napi öt perccel többet szánnál arra, hogy az Igét olvasva a Lélek megtölthesse bensődet és ajkaidat Isten hatalmának megvallására? Te miről tennél vallást? Mi akadályoz, hogy meg is tedd?
Zsemlye Alfréd
Adjunk hálát és magasztaljuk az Urat, hogy Jézus vére által van helyreállásunk! - Zsid 10:19-22
A mennyek országa fiainak jutalma – Mt 25:14-30 (Mt 25:21)
Ábrahám és Lót
Igehely: 1Móz 13:1-18; Kulcsige: 1Móz 13:8-9 „Azért Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen rokonok vagyunk! Hát nincs előtted az egész ország? Válj el tőlem! Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek.”
A 12. részben elkezdődött egy új történet egy ígéretről, földről és utódokról. Itt folytatódik, s a föld kerül egy viszály középpontjába. A föld, amely nem elég nagy két tehetős úrnak és a környező népeknek. A föld csak egy úré, egy családé, egy nemzetségé lehet. Azé az Ábrámé, akinek az Örökkévaló ígérte. E viszály feloldásáról és az ígért kibontakozásáról van szó, egy kereső ember történetébe ágyazva.
Ábrám kereste Istent. Tudta, hogy Valaki nálánál sokkal hatalmasabb tett neki ígéretet. Ezért segítségül hívja Annak a nevét, Aki őt elhívta. Elkezdi keresni azt az Istent, aki előbb kereste meg őt. Ábrám tudta, hogy az Úr az, aki nevet és népet adhat neki. Aki jövőt adhat az életének, és egy országot, ahol mindezt birtokba veheti. S a legtragikusabb, hogy a ma embere, aki állandóan keresi önmagát és a helyét a világban, aki küzd, hogy egzisztenciát és jövőt teremtsen magának, pont annál az Istennél nem keresi, aki őt okkal helyezte a világegyetem egy meghatározott szegletébe és körülményei közé.
Ábrám kereste a békét. Időben rendezi a konfliktust, mielőtt a viszálykodás fertőző magatartása a szolgáktól az urakig terjedt volna. Tette ezt olyan áron, hogy lemondott előjogairól a békességért. Vajon hány generációkat átívelő családi viszályt lehetne így elkerülni? Még azokat a „már nem is tudom miért haragszunk, de biztos, hogy a másik a hibás” típusú viszályokat is. Békülni mindig lehet, és mindig érdemes. Még lemondással is.
Ábrám kereste az országot. Nehéz lemondani az előjogokról, de megkönnyíti, ha valami többnek a várományosaiként élünk, mint Ábrám. Hit által mondott le hazájáról, hit által mondott le ezúttal is, hogy idegenként éljen az ígéret földjén, mert egy földet várt, amit Isten az útódainak ígért. Ábrahám magvában, Krisztusban, mi is az ő utódai vagyunk, és ígéret szerint örökösök. Egy új és helyreállított nép, egy új és helyreállított föld örökösei. „Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”
Zsemlye Alfréd
