Igehely: Lk 2:36-38; Kulcsige: Lk 2:37b „Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.”
Anna, a sok évet megélt prófétanő, özvegyasszony a kitartás bajnoka: nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Odaszántság egy életen át, mondhatnánk. Vajon ez csak a kivételezettek kiváltsága, vagy Isten ezt megadja mindenkinek? Meddig szoktunk kérni valamit, ha nagyon szeretnénk azt megszerezni? Meddig könyörgünk, ha betegek vagyunk? Mennyi ideig vagyunk hálásak, ha megkapunk valamit? Annának az imádság és a böjtölés, Isten akaratának a keresése alapvetően fontos lehetett. Nem hagyta abba, nem keresett mást, nem váltott profilt, ahogy ma mondanánk. Kitartóan várta Jeruzsálem megváltását azokkal, akik szintén úgy gondolkodtak.
Látható a szövegben, hogy némelyeknek imádság háza volt a templom, másoknak latrok barlangja. Jómagam miért járok oda? Mit vagy kit keresek? Odafigyelek Istenre, az igére, vagy csak ott vagyok? Anna szívvel-lélekkel szolgált Istennek, teljesen. Nem csak a templomban mutatkozott meg, hogy odaszánta magát (saját vélemény). Rajtunk látható-e, hogy imaházba járókként jövünk-megyünk, megtelve Isten jelenlétével, vagy ez csak egy kis máz?
Nyúl Zoltán
Megeleveníti az alázatosok lelkét
Igehely: Ézs 57:15-19; Kulcsige: Ézs 57:15 „Ezt mondja a magasztos, a felséges, aki örök hajlékában lakik, szent az ő neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét.”
Isten nem tartja távol magát tőlünk – írja a próféta. Bár az örök hajlékban lakik, közel van a megtört és alázatos lelkekhez is. Felüdíti, megeleveníti az alázatosok lelkét. Ez egy jó hír manapság. Abban az örvényben, amit ma létrehoz az élet, van, hogy elragad minket a hév, és az ember rohan a maga tervei után, elvész a lehetőségekben, kívánságokban, belebukik a haszonlesés bűnébe.
„Ment a maga feje után” – tipikus jelenség, viselkedés a mai „független” világban. Ez csak illúzió. Az ember független Isten útmutatásaitól, de nem független az anyagi világ kihívásaitól. Sok délibáb elúszik előttünk, mire felfogjuk, hogy Isten jót akar nekünk. Keserű csalódásaink vezetnek bennünket vissza. Vissza a legjobb helyre. Oda, annak a lábaihoz, aki újra és újra könyörül rajtunk. Szükséges, hogy helyesen lássunk, helyes legyen az életvitelünk, igazodjunk Istenhez, aki az örök állandó a mai folytonos változásban.
A „Láttam, hogyan élt, mégis meggyógyítom!” (18. v.) mondja el leginkább Isten hozzánk való viszonyát, ami sokat, nagyon sokat jelent ma is.
Forduljunk hozzá, ha eltávolodtunk volna tőle. Keressük a jelenlétét, útmutatását. Helyreállít, felüdít majd!
Nyúl Zoltán
