Igehely: 1Móz 8:1-22; Kulcsige: 1Móz 8:15-16 „Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt!”
Noé élete nem mérhető hozzánk. Nemcsak életének a hossza, hanem annak a tartalma miatt sem. Mennyi türelem, mennyi engedelmesség, milyen sok év ellenszegülés, lázadás nélkül! Már csak a bárkában eltöltött idő is elég lett volna a ma emberének, hogy kiboruljon. Már ha ketten vagyunk, feszes lehet a légkör. Összezárva emberekkel, állatokkal tehetetlenül. – „Ilyen nincs, és nem is lehet!” – háborog a lelkünk.
Közben azt olvassuk, hogy Noé csak várt. Előbb a vizek áradásáig, majd a visszahúzódásáig, majd még tovább. Várta, hogy miként oldja meg Isten életének a folytatását. Hosszú hónapokon át bezártságban. Reménykedve. 2020/21-ben azonosulni tudtunk ezzel a helyzettel. Volt bennünk reménység? Kilátástalan helyzetben, tőlünk független erők és hatalmak munkája közben mondtuk-e: „megáldasz minket, mi pedig magasztalni fogunk?”
A hosszas várakozás után mégsem arra került sor, amit gondolnánk. Noé nem vette át az irányítást az élete fölött. Megvárta, amíg Isten szólt neki, hogy jöjjön ki a bárkából. Ismerjük, ezt tesszük mi is?
Vezessen minket az Úr ilyen hithez, engedelmességhez!
Nyúl Zoltán
„Szentek legyetek!”
Igehely: 3Móz 19:1-5; Kulcsige: 3Móz 19:2 „Szólj Izráel fiainak egész közösségéhez, és mondd meg nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok.”
Az előző részekben arról beszél az Úr Mózes által a néphez, hogy mit ne tegyenek, mi tette tisztátalanná a környező népeket. Ebben a részben mást mond: Mit kell tenni ahhoz, hogy szent (megkülönböztetett, elválasztott) legyen az életük. Mire figyeljenek, mitől lesz szent az életük. Rövid a felsorolás: a szülők tisztelete, a nyugalomnap megtartása, elfordulás a bálványoktól. Áldozat, ami kedves az Úrnak. Látszólag ennyi.
Mi sokszor még ezt is szeretnénk leszűkíteni: lélekben imádni az Urat, de a gyakorlati életben eléggé kizárni annak mindenféle valós megnyilvánulását. Esetleg még másokat vizsgálgatva méregetjük, hogy ki és mennyire tartja magát az isteni elvárásokhoz. Ezekhez értünk, ezt jól tudjuk. De kevésszer nézünk tükörbe: Mi hogyan állunk a szent életben való előrehaladással? Igazából ez az elsődleges és egyetlen szempont, mert Isten mérlegére nem a másokról való véleményünk fog jutni, hanem a saját, csakis a saját életünk. „Hogy nevem ott álljon, csakis azt kívánom” – énekeljük, de ez nem elég. A szépen megénekelt vágyak valósággá kell, hogy váljanak.
Vizsgáljuk meg ma, hogy hol járunk! Senki máshoz nem viszonyítva, csak a tegnapi, tegnapelőtti önmagunkhoz, a szebb napokat megélt énünkhöz. Hol tartunk?
Nyúl Zoltán
