2022. március 22., kedd

DÉLELŐTT | 
Szoros kapu

Igehely: Lk 13:22-30; Kulcsige: Lk 13:24 „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.”

Jézus Jeruzsálem felé tartott, ahol a nép és a vezetők elutasítása, majd a kereszthalál várta. Talán ezt a kérdést azért tette föl neki valaki, mert látta növekvő elutasítottságát. Szemlélve a föld lakosságának nagy számát és a kevés odaszánt keresztyént, valószínűleg bennünk is megfogalmazódik a kérdés: „kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Jézus nem válaszol közvetlenül a kérdésre. Az elméleti magyarázat helyett válaszában a hallgatók személyes érintettségére figyelmeztet. A kérdező azt kérdezte: „kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Jézus ezt „válaszolta”: „Te ott vagy-e az üdvözülők között?” Sürgeti a hallgatóit, hogy igyekezzenek bemenni a szoros kapun. Nincs sok kapu, csak egy ajtó: Jézus Krisztus. Ő egyedül az út, az igazság és az élet. Ha tetszik neked, ha nem, csak egy út van, erre a szoros kapun lehet bejutni. Ez ellentmond sok emberi okoskodásnak: „azt gondolom, a szerető Isten minden jószándékú embert beenged.” Jézus sietteti a hallgatóit, mert a ház ura – Isten – hamarosan bezárhatja az ajtót. Figyelmezteti hallgatóit arra is, hogy lesznek majd nagy csalódások.

Eszes Zoltán

DÉLUTÁN | 

A bölcsesség nyomán fakadó áldások

Igehely: Péld 3:13-18; Kulcsige: Péld 3:18 „Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.”

A bölcsesség megtalálható. Forrása az Isten. Az ember bölccsé válhat az istenfélelem által, ha elfogadja az isteni rendet, és azt alkalmazza a mindennapi élet dolgaiban, az emberi kapcsolatokban, a viselkedésben, a munkában, a döntésekben. A fizikai élet kihívásai, zűrzavarai, az emberi kapcsolatok bonyodalmai megoldást nyernek, ha bölcsen kezeljük azokat. A biztonság, a siker, a békesség, a kiegyensúlyozott élet, a jó hírnév mind elérhető a felülről kapott bölcsességgel. Az istenfélő ember elfogadja Isten mindenhatóságát, és alázatban, imádattal, szeretettel és engedelmességgel bízik abban, hogy Isten rendje és terve az életére nézve a legjobb, sőt az áldások és a boldogság forrása is ebben van.

Az Istentől kapott bölcsesség értéke és haszna nagyobb minden földi kincsnél és értéknél. Az áldásokra vágyakoznak, azokat kívánják az emberek. De vajon jó helyen keresik-e?

Eszes Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
17 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Thessz 1:6–12 Kulcsige: 2Thessz 1:11 „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan.”

Ha egy edényt megtöltünk, azt céllal tesszük. Ismerjük a bibliai képet: vannak tisztességre való edények, és vannak mást célt szolgáló edények. Bennünket az Isten tisztességre rendelt, de törékeny cserépedények vagyunk. Ám azt olvassuk, hogy ez kincset rejt magában: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van” (2Kor 4:7). Tehát mindnyájunkat jó és nemes célra teremtett a nagy Alkotó! Viszont a teremtmény engedetlenség miatt eltorzult és lázadóvá, vakmerővé vált. Újjáteremtő munkája által Ő képes újra hasznos edénnyé alakítani minket!