Igehely: Lk 13:10-17; Kulcsige: Lk 13:13 „És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent.”
Jézus valahol egy zsinagógában tanított. Nem tudjuk, hol, azt sem, hogy mit, de e rövid történet nagyon sok tanítást hordoz. Először azt, hogy Jézus az imádkozás helyén odafigyelt a hallgatók szükségeire, de még a helytelen gondolkodásukra is. Jézus irgalmasságot gyakorolt a bajban, betegségben, megkötözöttségben szenvedő asszonyon. De a helytelenül gondolkodó, ítélkező képmutatók véleményét is helyreigazította. Sajnos, sok esetben a vasárnapi istentiszteleten résztvevők véleményüket, kifogásukat, kritikájukat hangoztatják. Pedig azért mennek oda, hogy Istent dicsőítsék, hogy meghallgassák üzenetét, hogy testvéreikkel együtt imádják az Urat. Jézus észrevette Ábrahám lányát, ezt a tizennyolc éve meggörnyedt, a Sátán által megkötözött asszonyt, hogy valahol a háttérben ott áll. Előre hívta. Valószínűleg soha nem ment volna előre a szégyen miatt. Megszokta már, hogy mások árnyékában, keveset látva vesz részt a közösségben. Milyen jó, hogy akkor épp ott volt, mert Jézus nem véletlenül látta meg őt. Talán soha nem lett volna bátorsága Jézushoz menni. Jézus megszólította, kezét ráhelyezte, feloldotta. Az asszony nyomban felegyenesedett, és dicsőítette Istent.
Nagyon sokan nem akarnak, mások nem tudnak Jézushoz jönni ma sem. Megkötözik őket bűneik, rossz szokásaik, függőségeik. Pedig a segítség, a szabadítás csak személyes kapcsolat által valósulhat meg. Milyen jó, hogy engem is magához hívott Jézus – és ahogy erről az asszonyról mindent tudott, azt is, hogy hívő (Ábrahám lánya), mégis 18 éve a Sátántól megkötözve élt –, úgy rólam is mindent tudott.
A zsinagóga elöljárója nem palástolta haragját, előállt, de álszent módon nem Jézust kifogásolta, erre nem volt bátorsága, hanem az embereknek mondta, hogy ne jöjjenek szombaton gyógyíttatni magukat. Jézus leleplezi féltékenységét és képmutatását.
Nagyon szeretem ezt a történetet, mert Jézus szeretetét és irgalmasságát tárja elénk egy olyan környezetben, ahol a vallásos szokások elítélik Őt ezért. De Jézus szavai mindnyájukat megszégyenítették. Szeretem ezt a történetet, mert arra bátorít, hogy ha Jézus hív, gyere hozzá félelem nélkül, mert Ő megszabadít minden megkötözöttségtől.
Eszes Zoltán
- Legyünk hálásak, mert az evangéliumnak köszönhetően lelki értelemben mindannyian felegyenesedhetünk! - Lk 4:18-19
Engedelmesség és elfogadás – Ruth 2:1-13; 4:13-17 (Zsolt 61:5)
Áldások ígérete
Igehely: 5Móz 28:1-14; Kulcsige: 5Móz 28:13 „Úrrá tesz téged az Úr, nem pedig szolgává; mindig fölül leszel, és sohasem alul, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok neked, hogy megtartsd és teljesítsd azokat.”
Izráel a negyvenéves vándorlás alatt Isten szabadításának, gondoskodásának, oltalmának, vezetésének haszonélvezője volt. Semmi kétségük nem lehetett arról, hogy Isten hatalmas és mindenható, hisz megtapasztalták azt. Isten jóakaratát, szeretetét megismerték, vezetését élvezték. Az igeszakaszunkban felsorolt áldásokat az akkori Izráel és a mai kor embere is szívesen fogadná. Azonban jól kell hallgatni és értelmezni Istennek ezeket az ígéreteit. Az áldások forrása maga Isten, aki a feltételeket is megszabja. Nem az ember áld, hanem Isten. Áron papnak és utódainak így kellett áldást mondaniuk: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!” Egyedül Istennek van hatalma, hogy az áldásígéreteket beteljesítse. Ő áldani akar. Először a teremtéstörténetben, majd az Izráellel kötött szövetségben, később a Megváltó Jézus Krisztusban kínált kegyelemszövetségben is elhangzik az áldás ígérete.
Isten jóakaratú és hosszútűrő Isten. Elhordozta negyven évig a pusztában a népet, bár nem voltak mindig engedelmesek. Most megismétli áldásígéreteit. Isten nem ellensége az embernek, hanem jóakarója, segítője, őrizője, vezetője, áldója. Így kezdődik az ígéretsorozat: „ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha megtartod és teljesíted mindazokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked, akkor rád szállnak mindazok az áldások…” Az Isten szeretete feltétel nélküli, az áldásígéretei azonban feltételhez kötöttek. Nem fogja megáldani az ellenszegülőt, a lázadót, a törvényét, akaratát megszegőt. Úgy élsz, ott vagy, ahol Isten megáldhat?
Az alapelv, Isten természete és igazsága nem változik, de látnunk kell a különbséget az Újszövetségben a Jézus Krisztusban hívőknek adott áldásígéretekben. Isten megígérte nekünk, hogy gondoskodik rólunk, velünk van a világ végezetéig, és Szentlelke által megtanít, elvezet minden igazságra, sőt, megajándékoz bennünket. Örömmel valljuk: „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztus által” (Ef 1:3)!
Eszes Zoltán
Új hozzászólás