Igehely: Fil 2:19-30; Kulcsige: Fil 2:20-21 „Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval.”
Mai igeszakaszunk a Krisztust és a gyülekezetet szolgáló munkatársak hűséges odaadásának, gondolkodásának és tetteinek a gyönyörű leírása. Pál személyesen nem tudott elmenni Filippibe, bár szüntelenül imádkozott értük. Vágyott hát megtudni, hogy vannak, ezért elküldte maga helyett Timóteust. Munkatársai közül senki sem volt hozzá olyan közel, mint ez a fiatalember. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor lett keresztyénné, azt viszont tudjuk, hogy Pál második missziói útja során találkozott vele, és nyomban meglátta, hogy benne olyan személyre talált, aki jó munkatársa lesz a Krisztus szolgálatában. Vagyis hasznára lesz mind neki, mind a gyülekezeteknek.
Ettől kezdve a legszorosabb kapcsolatban voltak egymással. Pál nagy hasznát vette Timóteusnak, amikor tájékoztatást kért tőle Krisztus gyülekezeteinek állapotáról, vagy amikor tanítást, buzdítást küldött vele olyan helyekre, ahova ő nem juthatott el. Timóteus olyan ember volt, akit bárhova lehetett küldeni, aki készséges volt. Példát vehetünk tőle abban is, hogyan kell elfogadnunk a szolgálatot, és elfoglalnunk a szolgálatban a második vagy sokadik helyet is. Timóteus szolgálata beépült Pálnak, a nagy apostolnak a szolgálatába. Vajon ma vannak-e ilyen lelkületű szolgáló testvérek? Mi magunk készek vagyunk-e így szolgálni vezetőink mellett?
Epafroditosz a filippibeli gyülekezethez tartozott. Az ő bemutatása tisztábbá teszi a képet előttünk, hogy nemcsak az egyes testvérek kell, hogy szolgáljanak, de maga a gyülekezet is tartozik azzal, hogy szolgáljon a lelki vezetők, pásztorok, elöljárók felé. Ezt most ebben az esetben Epafroditosz tette meg Pál apostol felé a gyülekezetét képviselve. Epafroditosz és a gyülekezete szoros kapcsolatban voltak egymással.
Pál munkatársai olyan hívők voltak, akik szívükön viselték a gyülekezetek sorsát, áldozatot hoztak a szolgálatban, még az életüket is kockára tették Krisztus munkájáért, és nem a maguk hasznát keresték, hanem az Úr Jézusét. Vizsgáljuk meg életünket ma reggel, hogy rólunk is elmondhatók-e ezek a jellemvonások? Bennünk van-e ez a lelkület, ez a hozzáállás? Könyörögjünk Istenhez változásért, és szánjuk oda életünket Krisztus és az evangélium szolgálatára!
Kelemen S. Sándor
Adjunk hálát az édesanyák áldozatos szolgálatáért! - Péld 27:31-31
Isten vezetésének a szépsége – 1Móz 24:1-7, 35-51 (Zsolt 37:5)
Vállalják a kihívásokat
Igehely: 2Móz 2:1-10; Kulcsige: 2Móz 2:3 „Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé.”
Nem is olyan rég még természetesek voltak azok a dolgok, amelyekkel ma esti igeszakaszunk kezdődik, de ma már mindegyik terület elgondolkodtató. Önmagukban is kihívásokká válnak ezek napjaink lányainak, asszonyainak (de a fiúknak, férfiaknak is).
Isten az embert férfivá és nővé teremtette. Mindez meglátszik legkésőbb a születéskor, a további években pedig nem kell gondolkozni azon, hogy eldöntse az illető, hogy ő akkor most fiú-e vagy lány. Isten rendje szerint a fiú megy a lányhoz (és nem fordítva), és ha megértették és elfogadták, hogy Isten terve az ő közös útjuk, akkor annak az illő folytatása nem az együttélés vagy bármi más, hanem a házasság. A házasságra lépésnek sem akárhogy kell történnie: hívő fiú csak hívő lányt vegyen feleségül, hívő lány csak hívő fiúhoz menjen feleségül. Ez mind harc és kihívás lehet a maga idejében. A helyes értékrend megtanításának az ideje már kicsi korban kezdődik. Tanítjuk-e erre gyermekeinket a családban, gyülekezetben, társadalomban? Mellettük vagyunk-e, amikor szenvednek a kortársak és a mai kor nézetei diktálta nyomás miatt?
A második versben olvassuk, hogy az asszony áldott állapotban magzatot hordott a szíve alatt, és megszülte. A még formátlan piciny élet már emberi élet. Nem a férj, feleség találmánya, hanem Isten adta élet. Erre is vonatkozik a parancs: „Ne ölj!” Ne oltsd ki ezt az életet! Előfordul, hogy ez is harccá, kihívássá válik. De bármilyen gondolattal is kísértene, próbálna megfélemlíteni a Sátán, vagy rossz tettre rávenni, ne felejtsd el, kedves olvasóm, hogy Isten hatalmasabb, és Ő az Úr! Hány meg hány anya tapasztalta meg Isten oltalmát, segítségét és gyógyító hatalmát magzata életében, amikor az orvosok már felállították a diagnózist. Isten adjon erőt magzataitok kihordásában!
Egy másik csodálatos dolog ennél az asszonynál, hogy amikor látja a gyermekét fenyegető veszélyt, oltalmat készít neki. Mai anyák számára kihívás a gondoskodás, az, hogy imádságban körülbástyázzák gyermekeiket. Érett bölcsesség kell felismerni a dolgokat. De fáradozásotoknak nem marad el a jutalma. Az igazi oltalom, segítő és jutalomosztó is maga Isten.
Kelemen S. Sándor
Új hozzászólás