2022. június 3., péntek

DÉLELŐTT | 
Az ember dönthet Krisztus mellett vagy ellen

Igehely: Jn 6:60-71; Kulcsige: Jn 6:67-68 „Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: Vajon ti is el akartok menni? Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.”

Az Atya már kezdettől fogva szabad akaratot adott az embernek, ez látható volt az Édenkertben is. Ez nem változott, az ember ma is szabadon dönthet, hogy Jézust követi, vagy hátat fordít neki, mint régen sokan azok közül is, akik kortársai voltak.

Jézus a hozzá legközelebb állóktól is megkérdezte: „vajon ti is el akartok menni?” (67. v.). Krisztus követése személyes döntés eredménye, más nem dönthet helyettem. Szomorúan hallottam néha olyan választ, hogy lehet, majd egyszer én is megtérek, de most még nem.

Sajnálattal nézhette Jézus is a tőle visszavonulókat, akik többé nem követték Őt. De milyen jó olvasni arról is, amikor Péter, mint a többiek szóvivője, hitéről, meggyőződéséről tesz vallomást: „Uram, kihez mennénk? Tied az örök életet adó tanítás.” (kat. ford.). Ugyanígy szólt majd egyszer Tamás is, bizonyosságának hangot adva: „Én Uram és én Istenem!”

Nyitott mindig a szíved ajtaja, amikor az Úr tégedet is bátorítani, megeleveníteni akar?

Meghallod a hangját, amikor valakin keresztül tégedet akar szólítani?

Rajna Ottó

DÉLUTÁN | 

A Szentlelket ki lehet oltani

Igehely: 1Thessz 5:19 „A Lelket ne oltsátok ki.”

Ha Isten megajándékozott lelki ajándékkal, ha valamilyen képességet, tálentumot kaptunk tőle, amivel szolgálhatunk az Úr népe között, azt használni, kamatoztatni kell. Pál apostol így bátorítja fiatalabb szolgatársát, Timóteust: „Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned” (2Tim 1:6). Vagyis nem szabad elhanyagolni a szolgálatot, a tálentumot, hanem használni, gyakorolni kell. A kút, amelyből nem merítenek vizet, idővel elveszíti frissességét, esetleg teljesen ki is apadhat a forrása. Engedjük, hogy a Szentlélek használhasson minket!

A kapott tálentummal felelősség is jár, és majd lesz elszámolás. Jézus figyelmeztetett erre minket, amikor a tálentumok példázatában tanított. A példázatban ez is fel van jegyezve: „Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük” (Mt 25:19).

Amit kaptunk, azt el lehet ásni, ki lehet oltani, vagy lehet használni. Uram, segíts hasznos szolgává lenni!

Rajna Ottó

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.