2022. január 24., hétfő

DÉLELŐTT | 
Ítélet alatt állók

Igehely: Lk 6:24-26; Kulcsige: Lk 6:26 „Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!”

A hegyi beszédet nemcsak nyitott szívű, jámbor lelkű emberek hallgatták. Biztosan voltak közöttük olyanok is, akik keményszívűek voltak. Lehet, sokan azért nem figyeltek Jézusra, mert öltözete szegényes volt. Lehet, a tanítás alatt inkább finom falatokat ettek. Talán mások gúnyosan nevetgéltek, csúfolkodtak Jézus beszédén. Milyen sokszor megtörténik ez ma is, amikor az evangélium hirdettetik!

Jézus látta a viselkedésüket és a szívük állapotát. Sokszor különösebb ok nélkül is kiejtjük azt a szót, hogy jaj. De amikor Jézus mondja valakire, hogy jaj annak, akkor annak tényleg jaj! A gazdagoknak, a jóllakottaknak, akik most nevetnek, és akikről mások jót mondanak, úgy tűnik, hogy pillanatnyilag semmi okuk nincs a panaszra és a jajgatásra. De nagyon csalóka ez az állapot, mert a végső romlás hirtelen tör rá az emberre, mint a fájdalom a várandós asszonyra (1Thessz 3:4). Jaj annak, aki csak a földi gazdagságban és jólétben bizakodik, mert egy szempillantás alatt fog eltűnni, mintha nem is lett volna.

A jelenések könyve három jajról beszél, aminek be kell teljesednie az utolsó időben. Akik elutasítják Jézust, azok örök sorsa a pokol lesz, ami egy állandó, véget nem érő jaj. Ettől a jajtól akar megóvni téged is Jézus!

Nagy Ferenc

DÉLUTÁN | 

Kiút a szegénységből

Igehely: Neh 5:1-13; Kulcsige: Neh 5:9 „Akkor ezt mondtam: Nem helyes, amit műveltek. Hát nem akartok istenfélő életet élni, hogy ne gyalázhassanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?!”

Nehémiás idejében szörnyű gazdasági válság ütötte fel a fejét. A gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lettek. Az emberek nagy része ráébredt, hogy teljesen eladósodtak, és már szinte semmijük sincs. A kizsákmányoló és uralkodó réteg pedig épp honfitársaik közül került ki. Amikor Nehémiás ezt megtudta, lelkében felháborodott. Vajon meg lehet ezt az ördögi kört állítani? Az isteni bölcsesség még ilyen helyzetben is tud jó megoldást hozni. A szeretet és irgalom törvénye mindig talál kiutat a szegénységből. Ha a világ az Isten törvényei szerint élne, nem lenne szegénység és nélkülözés.

Isten népe nem élhet világi gondolkodás szerint. Azt kérdezte Nehémiás: „Hát nem akartok Istenünk félelmében élni, hogy ne gyalázzanak bennünket a pogány népek, a mi ellenségeink?!” Elengedni valakinek a tartozását. Megbocsátani valakinek. Visszaadni valakinek valamit, amit jogtalanul elvett tőle. Segíteni a rászorulókat, az árvát és az özvegyet. – Vajon nem ezt tanítja nekünk Isten igéje?

Itt az ideje, hogy mint jó testvérek, az egyéni meggazdagodás helyett a közösségi meggazdagodást segítsük elő! Amiről lemondunk Istenért, azzal mindannyian gazdagabbak leszünk!

Nagy Ferenc

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.