2022. augusztus 11., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Fogságban is megőrizték származásukat

Igehely: Ezsd 2:1-35; Kulcsige: Ezsd 2:1 „A Júda tartományából valók közül ezek tértek haza a száműzetésből – Nebukadneccar, Babilónia királya vitte őket fogságba, de visszatérhettek Jeruzsálembe és Júdába, ki-ki a maga városába.”

Egy neveket tartalmazó feljegyzést olvastunk, melyet akkor állítottak össze, amikor a nép egy része visszaindult Jeruzsálembe. Ezek az emberek számontartották a származásukat, nem felejtették el, hogy honnan valók. Bár a 70 év nem rövid idő, és ezalatt legalább egy generációváltás is lezajlott, mégis azt olvassuk, hogy még a helyet is tudták, ahonnan származnak, hiszen ki-ki a maga városába tért vissza. Milyen érdekes, hogy a származásuk megőrzése nem merült ki abban, hogy ismerik, de nem tesznek semmit. Amikor felhangzott a hívás, akkor mentek, és a nevük fel lett jegyezve.

Mi is fogságban vagyunk ezen a földön, hiszen várjuk azt, hogy hazamehessünk az Édesatyánkhoz. De nagyon fontos, hogy mi is megőrizzük azt, hogy kitől származunk, és hová tartozunk. Nem elég tudnunk mindezt. Készeknek kell lennünk az életünkkel, a cselekedeteinkkel is megmutatni, hogy Krisztus újjá tett minket. Vajon mire hív Isten ma engem? Mivel mutathatom be azt, hogy hozzá tartozom? Ha hozzá jövök, akkor Ő felírja a nevemet, nem könyvtekercsekre, hanem az élet könyvébe.

Kovács Patrik

DÉLUTÁN | 

Isten cselekszik a benne bízókért

Igehely: Ézs 64:1-3; Kulcsige: Ézs 64:3 „Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.”

Egy olyan bűnbánó imádság egy részét olvastuk el, amelyben a megalázkodás egy egészen mély formáját láthatjuk. Ézsaiás beismeri, hogy a nép már egyáltalán nem az, akit Isten saját magáról nevezett el. Mit lehet tenni ilyenkor? A próféta Isten megjelenéséért imádkozik. De nem egyszerűen csak azért, hogy megjelenjen. Azt szeretné, ha megmutatná a hatalmát és mindenhatóságát, ha megismerné minden ellensége és minden nép, hogy Ő az egyedüli Isten. Azt várja, hogy Isten váratlan és félelmetes dolgokat tegyen.

Feltevődhet a kérdés bennünk, hogy nem kockázatos-e ilyet kérni Istentől. Hiszen amikor Ő váratlanul cselekszik életünkben, az gyakran fizikai veszteséggel vagy saját terveink összeomlásával jár. Talán épp ez hiányzik az imáinkból. Szeretnénk, ha Isten cselekedne, de nem akarjuk, hogy felforgassa az életünket. De hogyan változhatunk meg ebből? A válasz a harmadik versben van: aki igazán bízik az Úrban, azt nem rendítik meg Isten váratlan tettei. Csak aki bízik, az tud szívből imádkozni azért, hogy Isten jelenjen meg az életében. Bízzunk benne, Ő cselekedni fog!

Kovács Patrik

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Thessz 1:6–12 Kulcsige: 2Thessz 1:11 „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan.”

Ha egy edényt megtöltünk, azt céllal tesszük. Ismerjük a bibliai képet: vannak tisztességre való edények, és vannak mást célt szolgáló edények. Bennünket az Isten tisztességre rendelt, de törékeny cserépedények vagyunk. Ám azt olvassuk, hogy ez kincset rejt magában: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van” (2Kor 4:7). Tehát mindnyájunkat jó és nemes célra teremtett a nagy Alkotó! Viszont a teremtmény engedetlenség miatt eltorzult és lázadóvá, vakmerővé vált. Újjáteremtő munkája által Ő képes újra hasznos edénnyé alakítani minket!