Igehely: Zsid 6:9-20; Kulcsige: Zsid 6:19 „Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé.”
Cselekedni egy darabig, de nem mindvégig, az nem kitartás. Szeretni, de nem mindvégig, az nem hűség. Várni, de nem az örökség átvételéig, az nem türelem. Követni, de nem utolérni, az igazából restség. Reménykedni, de nem az ígéret beteljesüléséig, az igazából hitetlenség. A vég előtt csak az igyekezetnek van helye, a megállásnak és meghátrálásnak nincs! De mit is cselekszünk, kit szeretünk, mire várunk, kit követünk és miben reménykedünk? Kinek az ígéreteit várjuk, hogy beteljesedjenek? Maga az Isten, aki változhatatlan, és nem hazudik, tett ígéretet. Méghozzá esküvel ígért az Ő népének áldást és egy dicsőséges sokadalmat. Az Ő népe pedig Ábrahám óta türelmesen vár. A bizonyságtevők nagy fellegét követjük a várakozásban, akik azt bizonyítják nekünk, hogy az ígéretek részben beteljesedtek. Ezt az igazságos Istent szeretjük, mert nem feledkezik meg szeretetünkről, és szentjei irányába gyakorolt szolgálatunkról. Mi több, ez az Isten, akinél nagyobb nincsen, magára nézve tett esküt. Így az Ő szeretteiről csak azt gondolhatjuk, hogy üdvözülni fognak, még akkor is, ha néha az őket bátorító beszéde ösztökélő, fenyegető és félelmetes! Atyánk a kárpit mögött van, ahová Krisztus értünk már bement, a reménységünk is már behatolt, és mi is be fogunk, ha reménykedve várunk. Krisztus pedig épp ennek a kezese! Ha Krisztust követjük itt, oda is követni fogjuk.
Tóth Miklós
A felemeltetett Emberfia
Igehely: Jn 3:12–15; Kulcsige: Jn 3:14 „És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie.”
A pusztában Isten parancsára készült el a megmenekülés eszköze, és Mózes, a közbenjáró adta át a népnek. „Amire ugyanis képtelen volt a törvény”, azaz, hogy meggyógyítson és tökéletessé tegyen, „mert erőtlen volt a test miatt”, mondja Pál apostol, „azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” A rézkígyó a mérges kígyóhoz hasonlított, Krisztus a bűnhöz lett hasonlóvá. Mózes a rézkígyót szegezte a póznára, gyógyulásukra, Krisztus a követelésével minket terhelő adóslevelet szegezte a keresztfára, szabadulásunkra. A rézkígyót a megmenekülésért kellett felemelni, így az Emberfiának is fel kellett emeltetnie, hogy aki hisz, annak élete legyen: örök élete Őbenne. Ha a rézkígyó felemelése után megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt. Vajon hány embert mart meg többször is a kígyó, és kellett többször is feltekintenie? Talán azért vitték tovább magukkal a rézkígyót, hogy megmaradjanak?
Találóak a próféta szavai: „Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!” Ezért tartsd tekintetedet a felemeltetett Emberfián!
Tóth Miklós
