Igehely: Zsid 8:1-5; Kulcsige: Zsid 8:1 „Az elmondottakban pedig ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ült a mennyekben.”
Minden földi főpap a sírban van, és várja teste megváltását. Krisztus, a mi főpapunk, a mennyben van. A főpapok egy összegöngyölíthető, elváltozó, elavuló, emberkéz csinálta sátorban szolgáltak, Krisztus ugyanaz marad, és szolgálja a mennyei szentélyt, amelyet az Úr épített. A főpapok soha nem ülhettek le, Krisztus pedig Isten jobbjára ült, miután bemutatta ajándékát.
Ha Krisztus a földön volna, és itt szolgálna, az áldozati oltár közelébe se férkőzhetne. Olyan sokan foglalják már el azt, szolgálva képmásoknak, árnyékoknak és képzelgéseknek. Bár Isten parancsolta azt is, mennyire félreértették és elferdítették a törvényt! Azt gondolják, hogy az Atya áldozatot és ajándékokat akar, és elfelejtkeznek az engedelmességről és az igazság szeretetéről. Az ilyenek a törvény által remélik, hogy Isten kedvesen fogadja őket.
De Krisztus a mennyben végzi szolgálatát. Olyan ajándékot hoz, amelyet csak Ő képes hozni. Ismeri az Atya akaratát, hogy Ő az áldozatokat nem kedvelte, hanem testet alkotott neki. Krisztus testben élt tökéletes életet, amely a mi életünk is hit által, és a mennybe vitte be tulajdon vérét, amely a mi halálunk is hit által.
Tóth Miklós
Jöjjetek énhozzám, és nyugalmat találtok
Igehely: Mt 11:25–30; Kulcsige: Mt 11:28 „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”
Bizonyára az öngyógyítgatás, a rossz gyümölcs, amit Krisztus nélkül termünk, megtéretlen életünk gyászos következményei, és az álgazdagság, amit Krisztus nélkül kapargatunk össze – ezek okozzák életünkben a legtöbb nyugtalanságot. Mennyit fáradozunk hiába, és mennyi bűnt vonszolunk magunk után, mint valami terhet, kötélen! „Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik” – mondja a zsoltáros – „Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni.”
Ha Krisztusnak ebben a bűnös világban nem volt, hova fejét lehajtania, a bűnösnek Isten szent tekintete előtt nincs, hol megnyugodnia. Lelkiismerete furdalja. Bűne űzi, hajtja. „Azok aludni sem tudnak, ha rosszat nem tehetnek, és elrabolja álmukat, ha nem vethetnek gáncsot” – mondja az ilyenekről a bölcs. Pedig mennyire szeretne révbe érni! És ha mégis sikerül, rá kell jönnie, hogy hamis célt üldözött. Épp, amikor azt mondja magának: „Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál”, Isten akkor nevezi bolondnak, és kéri számon tőle lelkét.
Megnyugvást találni a léleknek csak Krisztusnál lehet. Nála a terhet könnyű iga váltja fel, a fáradalmat pedig megnyugvás.
Tóth Miklós
