Igehely: Zsolt 100:1-5; Kulcsige: Zsolt 100:4b–5 „Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.”
Vígan énekelj az Úrnak te egész föld! Ez a felszólítás arra buzdít, hogy dicsőítsük mi is Istent az Ő templomában, ahol a nagy dicsőítő sereg az angyalokkal együtt ünnepi indulót énekel. Vigadozással menjünk eléje, örömmel szolgáljunk, mert ez az a nap, amit az Úr szerzett. A teremtett világ, emberek, kicsinyek és nagyok, öregek és fiatalok, dicsérjék az Urat. Egy igazi lelkesítő, hálaadásra serkentő zsoltár ez. Mintha azt kérdezné a zsoltáros: mire vártok? Menjetek be az Ő kapuin hálaadással, tornácaiba dicséretekkel, mert örökkévaló az Ő kegyelme és nemzedékről nemzedékre való az Ő hűsége. Ezt a zsoltárt minden nap el kellene mondani, vagy olvasni, hogy a hálaadás poharát emelve, életünk ne legyen zömében kéregetés. Sajnos sokak imái csak kérésekből állnak, és ez nagyon hasonlít az önimádatra. Kedves testvérem, milyenek az imádságaid? Szegényes kéregetésekkel jössz, vagy szívbeli hálaadással mindazért, amit Ő veled tett? Csak néhányat hadd említsek: eltörölte bűneidet, lelkiismeretedet megtisztította, békességet adott és örömöt, kibékített az Atyával, beírta nevedet az élet könyvébe.
Menjünk ma reggel is eléje hálaadással és dicséretekkel!
Fodor Barnabás
Szolgáló élet kegyelemből
Igehely: 1Kor 15:8–11; Kulcsige: 1Kor 15:10 „De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.”
Nem véletlen, hogy ez a kis igeszakasz a halottak feltámadásáról szóló fejezetbe van beékelve. Voltak Korinthusban, akik azt állították, hogy nincs halottak feltámadása. Pál több olyan érvet hoz fel bizonyítékul, ami cáfolhatatlan. Személyes találkozása Jézus Krisztussal volt a legmeggyőzőbb. Ez a találkozás gyökerestől megváltoztatta életét. Az, aki üldözött, többé már nem üldöz, hanem imádkozik, böjtöl és elkötelezi magát a szolgálatra, de nem a törvény kiszolgálására, hanem az evangélium szolgálatára. Többször olvassuk, hogy mindezt Isten kegyelmének tartja annak ellenére, hogy háborgatta Isten anyaszentegyházát. Isten kegyelmét megragadva, teljes odaadással szolgálta Megváltóját, hogy a kegyelem ne legyen hiábavaló őhozzá. Ez lett az élete: ,, Egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3:14) Nekünk is ez kell legyen a mindennapi igyekezetük, hogy elnyerjük a nekünk félretett koronát.
Fodor Barnabás
