2021. március 7., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Ő készült, és tanítványait is készítette

Igehely: Mk 9:30-32; Kulcsige: Mk 9:31 „Mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad.”

Jézus sokat foglalkozott tanítványaival. Tanította őket nyilvánosan, amikor rajtuk kívül még mások is tanulhattak, de tanította őket úgy is, hogy csak ők voltak együtt, zártabb közösségben. Ilyenkor részletesebben kifejtette számukra azt a leckét, amit előzőleg példázat, személyes példa, vagy csoda során előttük bemutatott. A Szentírás sok helyen feljegyzi, hogy a tanítványok gyakran nem értették, amit Jézus tanított (Mk 4:13; 8:17; 9:32; Lk 9:45; 18:34; Jn 10:6). Ám Jézus nem fáradt bele abba, hogy újra és újra elmagyarázza azt, ami vele kapcsolatosan már az Ószövetségben is megíratott. Ő az Írásokat magyarázta, amelyek középpontjában a Megváltó áldozatos szeretete figyelhető meg. Szenvedéstörténetének egyik legnehezebb szakasza akkor kezdődött el, amikor bevonult Jeruzsálembe, hogy az emberek kezébe adasson. Nagy téma ez, hiszen ebből láthatjuk, hogy Jézus önként vállalta, Ő nem menekült a szenvedés elől. Tudta, hogy erre is sor fog kerülni, és így saját magát, valamint tanítványait is készítette erre a terhes időszakra. Aztán ott van a kereszthalál fejezete is. Erről is beszélni kellett, és ez úgy Jézusnak, mint a tanítványoknak súlyos perceket jelentett. Bizonyára ez volt a legnehezebb, mert itt Jézusnak meg kellett magyaráznia tanítványainak a halál szükségességét és annak fontosságát. Ha nem is értették meg, de legalább később volt, mire emlékezzenek! A harmadik téma Jézus tanításában a feltámadás volt. Ez volt az örvendetesebb azok után, ami eddig elhangzott. Három téma, összefüggő sorozat, megváltásunk lényege.

 

Mi már értjük Jézus tanításának lényegét, hiszen visszafelé tekintve, már az események után vagyunk. De a kérdés az, hogy a megértett igazságokat, különösen a megváltás kapcsán, mennyire tudjuk továbbadni azoknak, akik körülöttünk vannak? Nem fáradtunk bele, hogy újra és újra Jézus szenvedését, halálát és feltámadását hirdessük az embereknek? Kérjünk erőt és türelmet, hogy a mai napon is legyenek olyanok, akik erről tudomást szereznek!

Veress Ernő

Imaáhítat: 

Imádkozzunk és készüljünk, hogy Urunk megjelenésekor ne kelljen szégyenkeznünk! – Jn 2:28

Bibliaóra: 

A vezető és az imádság – 2Kir 18:28-19:22 (Zsolt 80:8)

DÉLUTÁN | 

Segélykiáltás és hálaadás a mélységből

Igehely: Jón 2:1–11; Kulcsige: Jón 2:3 „Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.”

Jónás a hal gyomrában nem sietett sehová, nem zavarta senki. Teljes elszigeteltségbe, vagyis karanténba került, ahol csak ő volt egyedül és a mindenütt jelenlévő Isten. Tetteinek következményét aratta, kész csoda, hogy életben maradt, és gondolkozni tudott. A kegyelem viszont oda is elkísérte, hiszen korlátozottságai ellenére imádkozni tudott. Imádsága segélykiáltás volt, olyan, mint a hajósoké, akik őt korábban a tengerbe vetették. Abban viszont lényegesen különbözött, hogy ő az élő Istenhez kiáltott, nem pedig bálványokhoz. Imádságának töredéke azért jegyeztetett fel, hogy mi is erőt merítsünk belőle, amikor nyomorúságban vagyunk, és érezzük tehetetlenségünket. Tartalmát tekintve a következőket figyelhetjük meg:

 

Jónás az Urat szólítja meg a hal gyomrában. Az imádság attól imádság, hogy az imádkozó ember Istennel beszélget. Olyan Istenünk van, akit bárhol megszólíthatunk. Olyan Istenünk van, aki meghallja a leggyengébb sóhajunkat is.

A próféta elismerte, hogy az Úr büntetése érte őt utol. Nem védte magát, nem keresett kifogásokat, nem magyarázta meg a bűnét, hanem elfogadta azt, hogy az Isten dobta őt bele abba a mélységbe, amelyből hozzá kiáltott.

Jónás kegyelmet kért az Úrtól, amikor a szent templom után vágyakozott. Már nem magára gondolt, nem a saját terveit szövögette, hanem Isten után vágyakozott. Bárcsak minden megpróbáltatott ember komolyan venné fogadkozását, és nem maradna el soha az Úr templomából a szabadulás után!

Jónás hálát tudott adni a lelki szabadulásért, még mielőtt a nagy hal kiköpte volna a szárazföldre. Előre hálát adni az képes, aki elhiszi, hogy Isten meghallgatja az imádságát. Jónás hálát adott a megváltásért, hálát adott az imameghallgatásért, hálát adott a szabadulásért.

Jónás megfogadta, hogy amit a nyomorúságában az Úrnak felajánlott, azt teljesíteni fogja a szabadulás után. Isten komolyan veszi azt, amit neki ígérünk, amit neki fogadunk. Ha gyógyulásért imádkozunk, akkor lehet azt fogadni, hogy hűségesek leszünk az Úr házához, nem hanyagoljuk el az összejöveteleket, kivesszük a részünket a szolgálatból, és többet fogunk missziózni.

Az ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. Kiáltsunk ma mi is hozzá, hogy megtapasztaljuk szabadítását!

Veress Ernő

 Napi áhítat

Igehely: Róm 7:6–13; Kulcsige: Róm 7:6 „Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy a Lélek új rendjében szolgálunk, nem pedig a törvény betűjének régi rendjében.”

Ez a leghíresebb igeszakasz az ó és új ember, a lélek és a test harcával kapcsolatban. Nem könnyű követni Pál gondolatmenetét, amint leírja ezt a problémakört, ahogy próbálja beazonosítani a résztvevőit, majd megtalálni a megoldást. Kiemelt igeversünkben fogság és szabadság, törvény és Lélek, új és régi rend kerül elénk, aztán a következő igeversekben ezek kifejtése rokon értelmű kifejezésekkel.