Igehely: Mk 12:35-37; Kulcsige: Mk 12:37 „Ha maga Dávid mondja őt URának, akkor hogyan lehet a Fia? A nagy sokaság szívesen hallgatta őt.”
Életének utolsó hetében Jézus sok kérdést kapott, és mindre bölcsen megfelelt. A mai igeszakaszban Jézus az, aki kérdez. A többi evangélistánál ugyanez a szakasz azzal fejeződik be, hogy nem tudtak neki felelni a farizeusok és az írástudók. Életünk folyamán, lehet, sok kérdést felteszünk Istennek: Ez miért így történt? Miért engedted meg? Miért nem válaszolsz az imáimra? Talán sok alkalommal kísértettük már Urunkat a feleslegesen feltett kérdéseinkkel. Hadd emlékezzünk Isten szavaira: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok… Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál” (Ézs 55:8-9). A farizeusok és az írástudók nem tudták, hogy kivel vitatkoznak. Mi mennyire ismerjük az Urat?
Hadd emlékeztessen bennünket a mai ige, hogy amikor különböző kérdésekre követeljük a választ Istentől, Ő azt üzeni, hogy sokkal jobbak az Ő útjai és gondolatai, mint ahogy mi most azt meg tudnánk érteni. Életünk a legjobb kézben van.
Szabó Sándor
Szerető Atya, irigy testvér
Igehely: Lk 15:1–2, 11, 25–32; Kulcsige: Lk 15:27-28 „A szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt.”
Ami miatt Jézus elmondta ezt a példázatot, az ismételten a farizeusok és írástudók zúgolódása. Ez a két csoport, akik erőteljesen ragaszkodtak Ábrahámtól való származásukhoz és Mózeshez, egyszerűen nem tudták elfogadni, hogy Jézus közösséget vállal azokkal, akik elszakadtak a mózesi törvényektől. A vámszedők (akik tulajdonképpen zsidó hazaárulók voltak) illetve a bűnösök éhsége Jézus és az Ő tanítása után rendkívüli volt. Jézus pedig közösséget vállalt velük, és segített nekik eltévelyedett állapotukból az Istenhez fordulni.
A példázatban ott van az otthon maradt fiú, aki szintén rosszallja tékozló öccsének az örömteljes fogadtatását. Felmerül a kérdés, különösen több évtizedes múlttal rendelkező gyülekezetek tagjai számára, hogy mi hogyan fogadjuk a „hazaárulók” és a bűnösök közeledését? Mi, akik „otthon maradtunk”, felelősek vagyunk abban, hogy segítsünk azoknak, akik kegyelemre éhezve szeretnének visszatérni Krisztushoz és a gyülekezethez. Őrizzen attól az Úr, hogy éppen a gyülekezeti tagok legyenek az akadályai a haza vágyakozó tékozló fiaknak!
Legyenek a mi gyülekezeteink tagjai olyan befogadóak, mint azt a szerető Atyától látjuk!
Szabó Sándor
