Igehely: Mk 10:17-27; Kulcsige: Mk 10:23 „Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!”
A gazdag ifjú úgy gondolta, hogy az örök életért tennie kell valamit: „mit tegyek, hogy elnyerjem?” Az Úr Jézus rámutat arra, hogy senki sem tud elégséges jó cselekedetet tenni, hiszen egyedül Isten jó. Rámutat arra is, hogy a gazdag ifjú eddig még nem tett semmit, hiszen minden parancsolat, amelyre hivatkozik, valaminek a nem-tevéséről szól. Amikor pedig egyvalaminek a megtevésére szólította fel, amaz rádöbbent, hogy a törvénynek lehetetlen eleget tenni: sohasem mondhatjuk, hogy teljességgel szeretjük Istent és felebarátunkat, és hogy minden vagyonunkat a szegényeknek adtuk.
Isten országa a lelki szegényeké, akik nem tetteikkel igyekeznek azt megszerezni, hanem beismerik, hogy Isten kegyelmére és irgalmára szorulnak, akik egyetértenek az Úr Jézussal: az embernek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.
Mi az, amiről úgy gondoljuk, hogy saját erőnkből szereztük, és Isten előtt elismerést érdemel? Mi az, amiről úgy gondoljuk, hogy ha még az meglenne, akkor mindenünk meglenne? Isten előtt lelkileg szegény vagy tehetős embernek tartjuk magunkat?
Borzási Dávid
A kegyelem trónjához való járulás
Igehely: Zsid 4:14–16; Kulcsige: Zsid 4:16 „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”
A kegyelmezés az uralkodók cselekedete, valójában isteni cselekedet. A „kegyelem trónusa” (16.v.) arról beszél, hogy Isten ellen cselekedtünk, és kegyelmére szorulunk, mert különben halál fiai vagyunk. Ahhoz, hogy Isten elé járulhassunk, el kell ismernünk Őt uralkodónak, magunkat pedig halálra méltó bűnösnek.
A kegyelem trónusa arról is beszél, hogy szükségünk van valakire, aki közbenjárjon értünk a kegyelemért. A mindenkori papok szerepe, hogy közbenjárjanak Isten és ember között. Keresztyén hitvallásunk szerint az Úr Jézus az egyetlen közbenjáró Isten előtt. Ő a mi Főpapunk, aki rendkívüli a nagyságban, hiszen „áthatolt az egeken” (14.v.), korlátlan jelenléte van Isten színe előtt – ellentétben a zsidó főpappal, aki évente egyszer jelenhetett meg Isten előtt. Abban is rendkívüli, hogy „hozzánk hasonló” (15.v.), megérti esendőségünket, de Ő nem vétkezett, ezért közbenjárhat értünk.
Amikor Istent szentségének valóságában látjuk, magunkat halálra méltó bűnösnek, és elhisszük, hogy az Úr Jézus a közbenjárónk Isten előtt, akkor bizalommal jöhetünk Isten elé segítségért.
Borzási Dávid
