Igehely: Jel 19:6-10; Kulcsige: Jel 19:6 „És hallottam valami nagy sokaság hangját, amely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!”
Egy-egy bibliai történet, csoda – szinte már megszoktuk – arról tanúskodik, hogy Isten hatalmas, hatalma végtelen. De a Jelenések könyvének végéhez közeledve a valaha megvalósult legnagyobb, legtartalmasabb történet zárójelenetének zenei aláfestése ez: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! A teremtéstörténettől kezdve arról kell meggyőződnie az Istentől elhidegült és hitetlenné vált embernek, hogy valóban Isten az Úr, Ő valóban uralkodik. Azt mondhatták a régiek, hogy hisznek abban, hogy az Úr mindenhatósága mindenekben megmutatkozik majd, de János a történelem eseményei után, mintegy nyugtázva, hallgatja a mennyei éneket, hogy Isten valóban mindenható Úr! A könyv elején leírt megpróbáltatások, aztán az egész földre kiterjedő nyomorúság, jajszavak és ítéletek után mégis örömre, ujjongásra, dicsőítésre szól a meghívás. János látja a Bárányt, a vőlegényt, látja a felkészült menyasszonyt, hall a boldog meghívottakról, és hódolattal hajol meg.
Mi az, ami elhomályosítja előttünk ma ezt a mennyei ünnepet? Bízunk a mi mindenható Istenünkben? Mire indít ez a hit?
Mezei Ödön
Könyörgés békességért
Igehely: 4Móz 6:22–27; Kulcsige: 4Móz 6:26 „Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!”
A békesség az ember létszükséglete. Olyannyira fontos a mindenkori embernek, hogy az anyagiakat, kapcsolatait, idejét, akár becsületét, sőt életét is áldozza, csakhogy békességben éljen. Az igazi békesség forrása pedig csakis Isten, a békesség Istene (1Thessz 5:23). Népének parancsba adta a közbenjárást, a békességért való könyörgést, és megígérte annak beteljesítését, áldásként való megadását (27.v.).
A békesség következmény. Isten kegyelmének, irgalmának, örökkévaló szeretetének következtében lehet békesség az életünkben. Az ember születésétől fogva megszámlálhatatlan áldásban részesül, Isten mindent átfogó oltalmát tapasztalja, arcának, dicsőségének ragyogásában él. Ha felismeri könyörületes voltát, az Úr hozzá fordul, és mindent felülmúló békességgel áldja meg.
A békesség Istentől elválaszthatatlan. Talán azért is adatik parancsként, hogy a papok áldják meg a nép tagjait ezekkel a szavakkal, mindenben Istenre, az Úrra hivatkozva, mert emlékeztetniük kellett egymást erre: a békességet Isten adja.
Mezei Ödön
