2021. június 3., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A Fiú: Isten

Igehely: Róm 9:1-5; Kulcsige: Róm 9:5 „Akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.”

Az egyházban Krisztus istenségéről már a IV. századtól kezdve különféle eretnek tanítások terjedtek el. Ezek, úgy gondolom, nemcsak Pálnak, hanem sokunknak szomorúsága és szívfájdalma ma is.

„Ahhoz, hogy valaki keresztyén legyen, hinnie kell Jézus Istenségében” (Sproul). A Jn 1:1-3 arról tesz bizonyságot, hogy kezdetben Jézus, a testet öltött Ige Istennél volt, és Ő maga Isten volt. Az Újszövetségben említett tulajdonságai és címei is ezt igazolják. Van hatalma a bűnöket megbocsátani, amit csak Isten tehet (Lk 5:21). Feltámadása után Tamás Jézust Urának és Istenének nevezi (Jn 20:28). János evangéliumának „Én vagyok” kijelentései szintén Jézus istenségét támasztják alá. Pál azt mondja: Isten úgy látta jónak, hogy az Ő teljessége a Fiúban lakozzon (Kol 1:19). A zsidókhoz írt levél több ízben is említi, hogy Jézus nagyobb az angyaloknál: azok teremtett lények, ám Jézus Melkisédek rendje szerinti főpap. Napjainak nincs kezdete, életének pedig nincs vége (Zsid 7:3). Előtte meg fog hajolni majd minden térd (Fil 2:10.)

Borulj le te is előtte ma reggel, és imádd az örökké áldandó Istent!

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

Ne vesd meg a kicsiny kezdetet!

Igehely: Zak 4:6–10; Kulcsige: Zak 4:10 „Mert akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak, ha meglátják Zerubbábel kezében a zárókövet.”

A teremtés rendjének egyik törvényszerűsége, hogy a földi életben minden nagy dolog kicsiben kezdődik. A fogságból hazatért zsidó nép Zorobábel vezetésével nekifogott a lerombolt salamoni templom újjáépítéséhez, aminek útjában óriási anyagi és politikai akadályok tornyosultak. A hegyként magasodó nehézségek leküzdésére az erőszak helyett Isten Lelkének segítségére volt szükségük. Így van ez lelki házunk építésénél is.

A templom alapkövének letétele rendkívüli örömünnep volt, de az épület méretének láttán hamar alábbhagyott a kezdeti lelkesedés. Voltak, akik megvetően gúnyolódtak a nép vállalkozásán. Zorobábel bátorítása ma is időszerű: Ne vesd meg a kicsiny kezdetet! Amilyen örömteljes volt az alapkőletétel, ugyanolyan lesz a díszes zárókő helyre kerülése, amit áldáskívánások fognak követni.

Alázattal emlékezem hívő életem kezdeti, bukdácsoló lépéseire. Szégyenkezve gondolok bukásaimra, azóta elkövetett bűneimre. De tudom, hogy aki elkezdte bennem a jó munkát, az be is fogja fejezni a Krisztus napjára (Fil 1:6). Tartsuk meg erősen mindvégig az elkezdett bizodalmat (Zsid 3:14)!

Kiss Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:24–6:5 Kulcsige: Gal 6:1 „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél!”

Az állandó lelki éberség, önmagunk mérlegre állítása, a szembesülés gyarlóságunkkal és bűneinkkel elveszi a kedvünket attól, hogy mások gyarlóságának és bűneinek ügyét lobogtassuk magunk előtt. Elveszi a kedvünket attól, hogy mi akarjunk csalhatatlan igazságot szolgáltatni. Nem jelenti ez azt, hogy szemet kell hunynunk embertársaink elveszett állapota és lelki testvéreink törvényszegései fölött.