Igehely: Mk 4:30-34; Kulcsige: Mk 4:30 „Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?”
Ezen a héten szinte minden reggel a mezőgazdaságból vett példából tanulunk. Ez a példázat is a vetéssel kapcsolatos. Míg az elsőnél a hangsúly a talaj minőségén van, a másodiknál a vetés növekedésének titkát láttuk (magától terem), mai példázatunkban a végeredményen van a hangsúly.
Jézus mintha keresné, hogy mivel is szemléltesse Isten országát: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön.” Lehet, hogy a világ látványos, nagy dolgokat kíván, de a kicsi dolgok is igen fontosak! Egy pohár hideg víz, egy beteglátogatás, egy idegen szeretetteljes befogadása – talán mindezek jelentéktelen dolgoknak tűnnek. De mint a mustármag, úgy ez is nagy fává lesz. A legnagyobb események is kicsiny kezdettel indultak. A leghíresebb festmény is egy apró ecsetvonással kezdődött.
Ezzel a példázattal Jézus azt üzeni nekünk, hogy senki se csüggedjen el, amiért nem történnek látványos dolgok az életében. Légy kicsi, alázatban szolgálj mások felé, tanúskodj Megváltódról ott, ahová Isten állított, és idővel meglátod, Isten országa növekszik.
Nagy István
A gyülekezet Isten dicsőségét szolgálja
Igehely: 1Kor 10:31–33; Kulcsige: 1Kor 10:31 „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!”
A gyülekezet a tagok közössége. Az egyén Istent dicsőítő élete a gyülekezet küldetésének betöltését munkálja. Amilyenek a tagok, olyan a gyülekezet. E fárasztó hét végén, szombat este, ha visszagondolsz az elmúlt napok eseményeire, tetteidre, és az ige mérlegén megméred ezeket – „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” – milyen benyomást hagytál magad után? Isten dicsőségét szolgáltad?
1808-ban, egy évvel a szerző halála előtt, Franz Joseph Haydn a Teremtés című fenséges oratóriumát adták elő Bécsben. Maga a zeneszerző is elment az alkalomra. Mivel idős volt és gyenge, tolókocsin vitték a nagy hangversenyterembe. Jelenléte felvillanyozta a hallgatóságot. Amikor a zenekar és az énekkar teljes erővel zengte: „És lőn világosság!”, hatalmas tapsviharban tört ki a közönség. Az idős zenész meghatódottan próbált lábra állni, és reszkető karjával fölfelé mutatva, felkiáltott: „Nem, nem, nem tőlem, hanem fölülről, az égből jön mindez!” Jóllehet az idős zenész kimerülten esett hátra székében, és ki kellett vinni a teremből, mégis drámai és felejthetetlen benyomást hagyott maga után.
Nagy István
