2021. december 7., kedd

DÉLELŐTT | 
A szeretet

Igehely: Mt 5:43-48; Kulcsige: Mt 5:46 „Mert, ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is?”

Jézus az Istennel való kapcsolatát úgy írta le, mint a fiú kapcsolatát az apjával. Ennek a kapcsolatnak pedig fontos része volt, hogy az apa jelleme meglássék a fiában. Jézus azt mondja: „Aki engem lát, látja az Atyát. Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit” (Jn 14:9-10). A Fiú az Atyának engedelmeskedve él, és így benne látható lesz az Atya természete.

Azért kéri Jézus a tanítványaitól, hogy a szeretetet pontosan úgy gyakorolják, ahogyan azt Isten teszi, mert így az Ő gyermekeiként élnek. Ellenkező esetben megmaradnak a vámszedő és a pogány szintjén, ami itt az Istentől idegen ember életét jelenti. Amit tehát Jézus itt mond, nem azt jelenti, hogy vallásosságban Ő feljebb tette a mércét, hanem inkább Isten akaratát mondja el ez emberrel kapcsolatosan: teljes mértékben, tökéletesen legyél a gyermekem, és engedd, hogy az, aki én vagyok, a Szentlélek és az Ige munkája által meghatározza a személyiségedet.

Nagyszerű, hogy Isten egy ilyen bensőséges viszonyra hív! Olyan közel jön hozzánk, hogy lénye megérint, és saját képére folyamatosan átformál.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Prófétai szó Krisztusról, akit várnak

Igehely: Ézs 42:1–4; Ézs 42:1–4 „Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.”

Ezekben az igeversekben arról olvashatunk, hogy hogyan viszonyul Isten az Ő szolgájához. Azt mondja a prófétán keresztül, hogy támogatja, hogy kiválasztotta, hogy gyönyörködik benne. Történelmileg azonban Izráel, mint Isten szolgája, nem járt ezen az úton. Amikor viszont eljött az idő teljessége, született egy kisfiú e nép körében, akivel a szülei Heródes gyilkos szándéka miatt Egyiptomba menekültek. Máté ezt írja ezzel kapcsolatosan: „Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: Egyiptomból hívtam el fiamat” (Mt 2:15). Ez a mondat eredetileg Isten visszaemlékezése volt Izráel életére, amit Hóseás által közölt: „Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat” (Hós 11:1). Azzal azonban, hogy próféciaként beteljesedik, arra mutat, hogy a Fiú azonosult a néppel, és átvette azt a szerepet, amit Isten az Ő népének szánt.

Nagyszerű az, ahogy a Fiú a népet, akiben Isten gyönyörködik és akit támogat, elkezdte újjáépíteni. A Jézusban való hit által az ember ehhez a néphez tartozhat, és így mindenkire érvényes: „…akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm”. Nagyszerű dolog hívő emberként ebben a tudatban élni!

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Thessz 1:6–12 Kulcsige: 2Thessz 1:11 „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan.”

Ha egy edényt megtöltünk, azt céllal tesszük. Ismerjük a bibliai képet: vannak tisztességre való edények, és vannak mást célt szolgáló edények. Bennünket az Isten tisztességre rendelt, de törékeny cserépedények vagyunk. Ám azt olvassuk, hogy ez kincset rejt magában: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van” (2Kor 4:7). Tehát mindnyájunkat jó és nemes célra teremtett a nagy Alkotó! Viszont a teremtmény engedetlenség miatt eltorzult és lázadóvá, vakmerővé vált. Újjáteremtő munkája által Ő képes újra hasznos edénnyé alakítani minket!