2021. december 3., péntek

DÉLELŐTT | 
Názáretinek fogják nevezni

Igehely: Mt 2:19-23; Kulcsige: Mt 2:23 „És amikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: «Názáretinek fogják őt nevezni.»”

Máté evangélista, a próféciákra alapozva, a Megváltó származására utal egy másik vonatkozásban is: „názáretinek fogják őt nevezni” (23.v.). Fülöp örömmel ad hírt Nátánaélnek a Messiásról, megemlítve azt is, honnan való. Nátánaél kételkedve kérdezi: „Származhat-e valami jó Názáretből?” (Jn 1:45-46). Egy másik jelentéktelennek tűnő vidék: Galilea és Názáret. Hogyan lehet köze a Megváltó származásához? Ennek a háttértörténetét olvastuk el.

Az ősi keresztyén tradíció az Ézsaiás könyve 11. fejezetének 1. versére utalva látja ennek a származásnak jelentőségét, mivel a héber nezer szó jelentése rügy, sarj, hajtás, így a prófécia beteljesedésével kapcsolják össze. Jézus, a Názáreti – egyik értelmezés szerint – az az új hajtás, vesszőszál, aki Isai törzséről… gyökereiről való.

Jézus, a galileai Názáretből való próféta (Mt 21:11) megnevezés inkább kétkedésre adott okot, mint hitre Őbenne. Sokan kételkednek benne ma is. Az okok változnak, mégis sorsdöntő, üdvösségszerző az Úr Jézusba vetett hit.

Hogyan erősítheted meg hitedet a Názáreti Jézusban? Hogyan lehet ma vele találkozni?

János Levente

DÉLUTÁN | 

A megtartó Úr Jézust várjuk

Igehely: Fil 3:15–21; Kulcsige: Fil 3:15–21 „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül.”

A ma esti áhítat címe után felkiáltójelet és kérdőjelet is tehetnénk. Felkiáltójellel hitvalló kijelentés lenne: A megtartó Úr Jézust várjuk! Kérdőjellel viszont kihívást intézne felénk az önvizsgálatra: A megtartó Úr Jézust várjuk? Ez a kérdés életformáló jelentőségű. Válasz, döntés elé állít újra. Kihez tartozom, és hová tart az életem?

Pál apostol számára nem volt bizonytalan a cél: „ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé” (14.v. – olvassuk el ezt az igeverset!). Ő is mennyei elhívásban részesült, és jutalmat kapott az Atyától. A céltudatosságot illetően „ilyen értelemben legyünk” (15.v.). Az őszinte önvizsgálat újra megerősíti bennünk ezt a mennyei célt, jó irányba állít, és megmutatja az utat. Az apostol így állítja önmagát és másokat is követendő példaként elénk (17.v.).

A Krisztusba vetett hit elsősorban nem a földi életre, hanem a mennyeire irányul, aminek azonban erre az életre is vannak kihatásai. Az Úr Jézusban nem csupán életünk megjobbítóját látjuk, hanem a Megtartót, „mert a mi országunk mennyekben van” (20.v.). Kérd Őt, hogy vezessen el oda!

János Levente

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.