2021. augusztus 26., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Isten mindent tud rólunk

Igehely: Zsid 4:13 „Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.”

Isten szeme előtt minden „mezítelen és fedetlen”. Mindent úgy lát, ahogy van, annak teljes realitásában. Isten látását nem korlátozza elfogultság, sem képtelenség vagy kivételezés. Az sem ér semmit, ha az ember leplezni, takarni szeretne valamit, mert Isten átlát a takarón, mintha ott sem lenne. Ez sokak számára rettenetes és ijesztő.

Számunkra ez a tudat azonban megnyugtató és örömöt adó. Tudjuk, hogy aki ismer minket az jóindulatú velünk szemben, szeret minket, hisz önmagát adta érettünk. Ismeri körülményeinket és bármilyen helyzetben lennénk, velünk van. Ezért tudunk nyugodt maradni, bármilyen körülmény között is. Akkor is „ha megindul a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe”. (Zsolt 46:3) Dáviddal együtt mi is megvalljuk, hogy csodálatos előttünk az a tudás, hogy „ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem”. (Zsolt 139:8-10)

Az Úr nem csak a körülményeinket ismeri, hanem minket is, úgy, ahogy mi soha. Ennek azért örülhetünk, mert a Lélek munkája által ez igaz megszentelődéshez vezethet.

Kovács József

DÉLUTÁN | 

Barabbás lázadásának a következménye

Igehely: Lk 23:13–25; Kulcsige: Lk 23:25 „Szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.”

Barabbás neve Jézus Krisztus megfeszítésekor tűnik fel először az evangéliumokban. Lázadásért és emberölésért fogták el, és börtönözték be a római hatóságok. A Barabbás név jelentése: az atya fia. Jelképe ő annak a vallásos embernek, aki viszi tovább az apáktól örökölt hiábavaló természetet, és egyre mélyebbre jut. Barabbást, a gyilkost, kellett volna megfeszíteni a középső kereszten. A másik két kereszten valószínűleg a bűntársai függtek. Poncius Pilátus háromszor próbálta az Úr Jézust menteni, mert igaznak találta Őt. Ellenben a főpapok, a nép vénei, az írástudók és a tömeg Barabbást akarták, és Jézust küldték halálba. Helyzetének ellentmondva, Pilátus engedett: Krisztust, az Isten Bárányát küldte a középső keresztre, az atya fia helyett.

Pilátus tévedett. Sokszor az emberek elkerülhetetlenül rossz lelki döntést hoznak, mint ahogy ez a tömeg is ebben az esetben – hacsak a Szentlélek nem győzi meg őket. Előbb-utóbb mindannyiunknak választanunk kell Krisztus és Barabbás között, Krisztus és a bűnös, romlott világ között.

Mikor jöttünk rá, hogy Isten elleni lázadásunkért Krisztus fizetett?

Kaszta Áron

 Napi áhítat

Igehely: 2Tim 2:19–21 „Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelyre ez van pecsételve: «Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!» Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is, amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók. Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas.”

Az életünk során különféle kapcsolataink vannak. Ezek sokszor tágabb vagy szorosabbra fűzött viszonyokat hoznak létre. Pálnak szoros kapcsolata volt Timóteussal, a hitben szeretett fiával, mert olyan mély témákat osztott meg vele, amelyeket nem akárkivel lehet megbeszélni. A házon belüli dolgokat csak a házhoz tartozók tudhatják. Gondolkozzunk most el, hogy nekünk van-e ilyen szoros kapcsolatunk valakivel, és mit beszélünk meg vele?