2021. augusztus 13., péntek

DÉLELŐTT | 
Jézus megszabadít a rabságból

Igehely: Zsid 2:15-16; Kulcsige: Zsid 2:15 „És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.”

Az Úr Jézus nem azért vette fel az emberi természetet, hogy uralkodjon benne, hanem hogy szolgáljon, sőt szenvedjen és meghaljon a mi megváltásunkért. Kereszthalála feltétlenül szükséges volt a halál legyőzéséhez. Isten bölcs terve szerint történt ez: épp halála által semmisítette meg, tette teljesen erőtlenné az ördögöt, aki a halállal rettegtet minket. „A halállal szembe kell néznünk: nem könnyelműen, nem álmodozva, tudatlanul képzelődve: hanem az evangéliummal.” (Kálvin). Fontold meg: 1. Milyen nagy áldás a Jézus Krisztus evangéliuma: megszabadít a halálfélelemtől! Nélküle egész életünkben e félelem rabjai lennénk! 2. Az elbukott angyaloknak nem adatott megváltás. Isten az emberiséget szerette úgy, hogy egyszülött Fiát adta érte. 3. Jézus az Ábrahám magvát karolta fel: vagyis, azokat, akik az Ábrahám hitéből valók, akik a hitben az ő utódai, s az ő példáját követik. Csak akkor lehetsz részese e nagy szabadításnak, ha Isten szavának engedelmeskedsz, kijössz a világból, és Istennel jársz! „Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek!” (Jn 8:36)

Borzási Sándor

DÉLUTÁN | 

A kapcsolatépítés ruhadarabjai

Igehely: Kol 3:12–17; Kulcsige: Kol 3:12 „Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.”

Nem közömbös dolog, még testileg sem ez istentelen világban, hogy miként öltözködünk. Az ember számára az öltözetet Isten rendelte el mezítelenségünk befedésére. És rendelt szent ruhákat, dicsőségünkre és ékességünkre. (2Móz 28:2) Az Úr népe szentséges öltözetben jár. (Zsolt 110:3) „Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra!” (Róm 13:14) „Öltözzétek fel…, mint Istennek választottjai…” (12v.) Nézd, ez illik hozzád: 1. Könyörület, alázat, szelídség, hosszútűrés (12v.). Ezekre folyton szükség van a testvéri kapcsolatokban. 2. Szenvedés-vállalás, türelem, megbocsátás, a megromlott kapcsolat helyrehozatalára (13v.). „Urunk se várta el kínos keresztjén,/ hogy bárki kérje, Ő mégis adott; /adjátok hát kérés nélkül ti is majd /egymásnak mindig a bocsánatot!” (Balog Miklós). 3. Legyen mindenekfölött a szeretet, a békesség és a hála! (14-15) 4. Rejtsd szívedbe és hasznosítsd Isten áldott beszédét! (16v.) 5. Szenteld meg az Urat minden dolgodban, tégy mindent az Úr nevében, az Ő dicsőségére! (17v.) - Ó, Urunk segíts most!

Borzási Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 2Tim 2:22–26 Kulcsige: 2Tim 2:24-25a „De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket.”

Hajlamosak vagyunk elveszíteni türelmünket (ami a Lélek gyümölcse a szelídséggel együtt!), és „hitvédelem”, „mentő szeretet” címén ostoba, éretlen vitatkozásokba keveredni. Ha ellenkezéseket tapasztalunk az újjá nem született emberek részéről, és néha a gyülekezet tagjai között is, erőt vehet rajtunk a gorombaság, a taszítóan nyers „kiállás az igazság mellett”. Pedig az ige azt parancsolja, hogy „az Úr szolgája… legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes”!