2021. augusztus 11., szerda

DÉLELŐTT | 
Kiváltságos helyzetünk Isten családjában

Igehely: Zsid 2:10-12; Kulcsige: Zsid 2:11 „Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni.”

„Valakik befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek! – A fiúság Lelkét kaptuk, aki által kiáltjuk: Abba, Atya! – Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk, és így örökösök is. – Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú! – Mennyei Atyátok jól tudja, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. – Mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, kik tőle kérik! - Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, mivé leszünk: de tudjuk, ha nyilvánvalóvá lesz, meg fogjuk Őt látni, úgy, amint van! – A fiak szabadok! - Melyik fiú az, akit meg nem fenyít az Atya? Ha fenyítés nélkül valók vagytok, csak korcsok vagytok, és nem fiak. - Engedelmeskedjünk a lelkek Atyjának és élünk! – Elhívott, hogy az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyünk! – Gyermekeim, újra fájdalommal szüllek, míg kiábrázolódik bennetek Krisztus! - Ne legyen köztetek senki istentelen és parázna, mint Ézsau, aki egy tál lencséért eladta elsőszülöttségi jogát! – Legyetek azért tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes!”

Borzási Sándor

DÉLUTÁN | 

Kapcsolatkezelés a gyülekezetben

Igehely: Mt 18:15–18; Kulcsige: Mt 18:15 „Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet.”

„Ha a te atyádfia vétkezik ellened … Menj el hozzá”. Tehát: 1. Ne máshoz menj. Ne a háta mögött beszélj róla. Ne mások előtt szégyenítsd meg. 2. Légy vele őszinte beszélő viszonyban. 3. Imádkozz, hogy így legyen! Ne gyűlöld, hanem szeresd az Úrban! 4. Az Úr nevében, és az Ő Lelkével menj hozzá! Békességgel. Nem ítélkezve, hibáztatva; nem önigazságod mámorában. 4. Megnyerő szándék vezessen! 5. Ha nem sikerül megnyerned, mégse mondj le róla. Kérd testvéreid segítségét. Vegyük komolyan a testvéri intés szolgálatát! Tegyük imádkozva, a Szentlélek vezetése alatt. „Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.” (Gal 6:1) „Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, tudja meg, hogy a ki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez.” (Jak 5:19-20) Az atyafiúi szeretet maradjon meg! (Zsid 13:1)

Borzási Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 27:1–4 Kulcsige: 2Krón 27:3–4 „Ő építtette meg az Úr háza felső kapuját, és sokat építtetett a Várhegy kőfalán is. Júda hegyvidékén városokat emelt, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat építtetett.”

Nagyon jó, ha vannak államférfiak, akik megerősítik az országot. Mindenki lehet ilyen ember, aki végzi a maga feladatát és a különféle területeken helytáll. Milyen területeken?

Szellemi területen. Ez az első és a legfontosabb. Jótám azt tette, amit Isten helyesnek lát. Nem azt, amit ő lát jónak, nem azt, amit a közvélemény helyesel, hanem amit a szent Isten akar. Ha valaki erre törekszik, ennek nagy hatása van és jó eredménye.