Igehely: Ézs 63:19b-64:3; Kulcsige: Ézs 64:3 „Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.”
Számos bibliai történet és kijelentés szól arról, hogy Isten mindenek felett való Úr. „Mindenen rajta tartja szemét az Úr, a gonoszokat és a jókat egyaránt figyeli” (Péld 15:3). Arról is olvasunk, hogy az Úr teremtő, és mindezidáig cselekvő Isten (Jn 5:17). Munkájával kapcsolatosan olvasunk múlt, jelen és jövő időben. Noha az Úr felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak (Mt 5:45), az emberiség történetét tekintve egyre inkább egyértelművé válik, hogy Isten másképpen viszonyul azokhoz, akik hisznek és bíznak benne, illetve azokhoz, akik Őt figyelmen kívül hagyják. Az ítéletkor egyesek jobb, mások bal keze felől állnak majd, viselve ennek következményeit. Addig is milyen nagy kiváltság, ha az Úrban bízó ember számíthat a Mindenható segítségére! Arra emlékezünk, hogy Isten megnyitotta az eget, leszállt Jézus Krisztusban, és mozdíthatatlannak tűnő dolgokat megváltoztatott (63:19/b). Szentlelke által megismertette sokakkal azt a nevet, melyet általa üdvösségünkre vallhatunk meg (64:1).
Ézsaiás mindezért könyöröghetett csupán, mi viszont hálát is adhatunk. Várjuk, hogy Isten cselekedjen értünk? Vannak, akikért könyörögnünk kell?
Mezei Ödön
Nép népre kardot nem emel
Igehely: Ézs 2:1–4; Kulcsige: Ézs 2:2 „Az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlik majd hozzá valamennyi nép.”
A látomás Júdáról és Jeruzsálemről szól, de sok népről, sőt valamennyi népről is. Legfőképpen pedig Istenről, aki képes békességet teremteni, és készségesen munkálja is ezt. Ézsaiás idejében, amikor Izráel határain kívül háborúk dúltak, és a hatalmas Asszír Birodalom terjeszkedett, a próféta hirdette, hogy az Úr népe nem élhet békességben Isten nélkül. A fogság utáni békességről, az Úr népe egy részének megmeneküléséről, az idők végezetén megvalósuló átfogó békességről beszélt. Szavai hihetetlenül elképzelhetetlenek voltak, ugyanis arról szólt, hogy nép népre többé nem emel kardot. Noha hiszünk abban, hogy efelé haladunk, nehezen tudjuk elképzelni a világra szóló békét.
De Isten békességet adott mindig a hozzá térőknek. Ez a békesség pedig mindig túláradt az Istennel való kapcsolaton, átitatva, megváltoztatva az emberi kapcsolatokat is. Az idők végezetével elérkező békességet várva egyrészt engednünk kell, hogy Isten a vele való kapcsolatban megszenteljen, és engedelmeskednünk kell, a békéltetés szolgálatát végezve.
Mezei Ödön
