Igehely: Ézs 40:12-24; Kulcsige: Ézs 40:15 „A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak.”
Hajlamos az ember a hatalmon lévő embertársait túlságosan nagynak látni, tartani tőlük, mintha akaratuk véghezvitele nem az isteni rendeléstől függene. Arra is hajlamos az ember, főként a nehézségekben, hogy a hatalmas Istent korlátok közt létezőnek vélje. Erről árulkodnak aggodalmaink, kicsinyhitű, bizalmatlan döntéseink, cselekedeteink. Pedig Isten, aki a fogságban levő népet bátorítja Ézsaiás szavain keresztül, végtelenül bölcs, mindenek ismerője (12. v.), tökéletes, nem szorul senkinek a tanácsára (13. v.), hatalmas mindenki és mindenek fölött (15-17.v.), az ember véges elméje számára felfoghatatlan (19-20. v.). Ugyanakkor Isten már a régiek számára is megismerhető volt a teremtett világ és annak fenntartása által (21. v.). A leghatalmasabb emberek esendősége (23-24. v.) és Isten örök uralkodása is üzenet az Úr népe számára. Erre emlékezteti népét, az akkorit és a mostanit.
Van, amiben megalázkodásra kell, hogy indítson ez az ige? Vagy bátorító üzenetként erősíti bennünk a Szentlélek ezeket a szavakat?
Mezei Ödön
A háborús szenvedések
Igehely: Mik 4:9–13; Kulcsige: Mik 4:10 „Gyötrődj és kínlódj, Sion leánya, mint a szülő asszony! Mert el kell hagynod a várost, a mezőn fogsz tanyázni, Babilóniába kell menned. Onnan menekülsz majd meg, ott vált meg téged az ÚR ellenségeid kezéből.”
Mikeás prófétát az ítélet prófétájaként is emlegetik. Könyvének egyik fő üzenete, hogy Isten megítéli népét és a népeket. A prófétát ihlető Szentlélek nem mulasztotta el azonban azt sem, hogy az Úr népét a helyreállásról tudassa, ennek reménységét fenntartsa bennük. Mielőtt azonban eljöhetett volna a helyreállás, a bálványimádásból, istentelenségből való megváltás, az ítéletnek, a szétszóratásnak, a pusztai létnek kellett bekövetkeznie. Az Izráel tíz törzsének fogságbavitelével (Kr.e. 722-ben), majd egy viszonylag rövid idő elteltével Jeruzsálem és egész Júda hanyatlásával (Kr.e. 598-tól) az egész nép bejárta azt az utat, amelyet Mikeás, Ézsaiás és a többi próféták előre megmondtak. A próféciák beteljesedésével a kiáltozás, tanácstalanság jellemezte a nép életérzését. Isten viszont minderről tudott, és mindezt felhasználta arra, hogy megválthassa népét Babilonból és az istentelenség Babilonjának hatalmából. Tudatta velük az Úr, hogy mi vár rájuk, és azt is, hogy Ki vár rájuk a megpróbáltatások után. Nemcsak a túlélést ígérte meg, hanem a győzelmet is.
Mezei Ödön
