2021. április 26., hétfő

DÉLELŐTT | 
A népek, mint egy vízcsepp a vödörben

Igehely: Ézs 40:12-24; Kulcsige: Ézs 40:15 „A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak.”

Hajlamos az ember a hatalmon lévő embertársait túlságosan nagynak látni, tartani tőlük, mintha akaratuk véghezvitele nem az isteni rendeléstől függene. Arra is hajlamos az ember, főként a nehézségekben, hogy a hatalmas Istent korlátok közt létezőnek vélje. Erről árulkodnak aggodalmaink, kicsinyhitű, bizalmatlan döntéseink, cselekedeteink. Pedig Isten, aki a fogságban levő népet bátorítja Ézsaiás szavain keresztül, végtelenül bölcs, mindenek ismerője (12. v.), tökéletes, nem szorul senkinek a tanácsára (13. v.), hatalmas mindenki és mindenek fölött (15-17.v.), az ember véges elméje számára felfoghatatlan (19-20. v.). Ugyanakkor Isten már a régiek számára is megismerhető volt a teremtett világ és annak fenntartása által (21. v.). A leghatalmasabb emberek esendősége (23-24. v.) és Isten örök uralkodása is üzenet az Úr népe számára. Erre emlékezteti népét, az akkorit és a mostanit.

Van, amiben megalázkodásra kell, hogy indítson ez az ige? Vagy bátorító üzenetként erősíti bennünk a Szentlélek ezeket a szavakat?

Mezei Ödön

DÉLUTÁN | 

A háborús szenvedések

Igehely: Mik 4:9–13; Kulcsige: Mik 4:10 „Gyötrődj és kínlódj, Sion leánya, mint a szülő asszony! Mert el kell hagynod a várost, a mezőn fogsz tanyázni, Babilóniába kell menned. Onnan menekülsz majd meg, ott vált meg téged az ÚR ellenségeid kezéből.”

Mikeás prófétát az ítélet prófétájaként is emlegetik. Könyvének egyik fő üzenete, hogy Isten megítéli népét és a népeket. A prófétát ihlető Szentlélek nem mulasztotta el azonban azt sem, hogy az Úr népét a helyreállásról tudassa, ennek reménységét fenntartsa bennük. Mielőtt azonban eljöhetett volna a helyreállás, a bálványimádásból, istentelenségből való megváltás, az ítéletnek, a szétszóratásnak, a pusztai létnek kellett bekövetkeznie. Az Izráel tíz törzsének fogságbavitelével (Kr.e. 722-ben), majd egy viszonylag rövid idő elteltével Jeruzsálem és egész Júda hanyatlásával (Kr.e. 598-tól) az egész nép bejárta azt az utat, amelyet Mikeás, Ézsaiás és a többi próféták előre megmondtak. A próféciák beteljesedésével a kiáltozás, tanácstalanság jellemezte a nép életérzését. Isten viszont minderről tudott, és mindezt felhasználta arra, hogy megválthassa népét Babilonból és az istentelenség Babilonjának hatalmából. Tudatta velük az Úr, hogy mi vár rájuk, és azt is, hogy Ki vár rájuk a megpróbáltatások után. Nemcsak a túlélést ígérte meg, hanem a győzelmet is.

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.