Igehely: Jób 38:1-15; Kulcsige: Jób 38:4 „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat!”
A Jób történetét az életről szóló fontos kérdések szövik át. Vannak élesen megfogalmazott kérdések, melyek Jób és barátai ajkáról elhangzanak. A mindenkori olvasóban is megfogalmazódhatnak akár kimondatlanul is kérdések: hogyan történhetett meg mindez Isten kezdeményezéséből (1:7-8, 2:2-3)? Miért éppen az igaz és istenfélő került ilyen megpróbáltatásokba? Hogyan lehet viszonyulni a szenvedéshez? S talán minden kérdések közül a legfontosabb: Milyen Isten, aki bemutatkozik, aki kijelenti magát a Jób könyvében, és a mi hasonló élethelyzeteinken keresztül?
A könyv utolsó négy részében Isten is csatlakozik a földi szférában zajló kérdezéshez, a válaszok kereséséhez. Az Úr kérdései határozottak, Jób pedig nem térhetett ki előlük (38:2, 40:2). Hasznosnak is bizonyulnak a kérdések, mert Jób számára megoldást, megnyugvást hoztak. Hogyan? Míg az Úr kérdezett, közben olyan Istennek jelentette ki magát, aki kezében tart mindeneket a kezdetektől mindvégig. Ő, aki alapot vetett a földnek, kimérte az eget, gátat állított a tengernek, határt szabott a Sátán munkájának is (1:11, 2:6). Olyan Istenként mutatkozott be, aki tökéletes bölcsességében nem marad távol az őszinte kérdezőtől, keresőtől, még akkor sem, ha az ember kérdései értelem nélküli szavak (38:2). Olyan Istenként mutatkozott meg, aki a tőle elrendelt időben és módon szól az emberhez személyesen, érthetően, azért, hogy azzal helyreállítsa őt.
Talán arra várt Jób korábban, hogy válaszokat fog kapni kérdéseire, az Úr azonban tovább szaporította a kérdések sorát sajátjaival. Jóbról mégis azt olvassuk, hogy megalázkodik (40:4-5), bűnbánatot tart (42:6), és imádkozásában zavartalan az Úrral való közössége (42:9-10). Pedig temérdek kérdése maradt megválaszolatlanul, egészségi állapota ekkor még nem változott, sőt gyermekei elvesztésének ténye örökre elkísérte. Mi segíthette, hogy békességet találjon, és az Úrral való kapcsolata a helyreálláson túl megszilárduljon? Talán az ijedt gyermekhez hasonlít a helyzete, aki a bajban kétségbeesetten kérdez és kérdez, mégis nyomban megnyugszik, akár válaszok nélkül is, ha a biztonságot adó szülő a karjába veszi. Jóbot az Úr a kilétére emlékeztette és jelenlétéről biztosította.
Mezei Ödön
Imaáhítat: Köszönjük meg Istennek, hogy mindig van szava hozzánk! – 1Sám 3:10
Bibliaóra: A próféta türelme: a szenvedés – Ám 7:7-15; 8:1-3 (1Thessz 2:4)
Az Úr békességes uralma
Igehely: Mik 4:1–8; Kulcsige: Mik 4:1 „Az utolsó napokban az ÚR házának hegye szilárdan fog állni a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlenek hozzá a népek.”
Mikeás a békességről szólt a Kr.e. 8. század végén, egy háborúktól zajos időszakban, amikor a nagyhatalmak Izráel és Júda kicsinek számító országai körül erejüket fitogtatták. Ebben az időszakban bármiféle hatalmi változás, még az ország határain belül is elképzelhetetlen volt fegyver nélkül. A közrend fenntartása, a hatalmi viszonyok fenntartása is komoly erőfeszítésbe került ebben az időszakban. Mikeás pedig békességes urlakodásról prófétált. Nem titkolta, hogy üzenete az utolsó napokról szól. Hallgatóinak, de a szószólónak is bátorító lehetett ilyen viharos időkben az Úrtól kapott ígéret. Olyan uralmat hirdetett, amely nem választható el a hegyen épített szent várostól, az Úr házának hegyétől, amelyhez majd a nagyhatalmak népei járulnak hódolattal. Azért volt ez jelentőségteljes ígéret, mert akkoriban ezek a nagyhatalmak vagy érdektelenül tekintettek a jelentéktelennek számító kis országokra, vagy csupán kihasználták azokat taktikájuk megvalósításához. Olyan időszakot helyez kilátásba Mikeás, amelyben nem hódító céllal, hanem hódolatukat kifejezve, Istent keresve, önként jönnek a népek, egymást bátorítva, és Jákób Istenére hivatkozva. Gyönyörű részlete a jövőbeni eseménynek, hogy idegenként, jövevényként mégis Úrnak vallják Istent a Jeruzsálembe érkezők. Olyan békességes uralomról szól a Szentlélek által a próféta, amely inkább egy hosszabb folyamat, nem egy statikus, végleges állapot. Azért jönnek ugyanis az Úrhoz a népek, hogy tanítsa őket útjaira, ösvényének ismeretére. Akik azelőtt egymás ellen harcoltak, most egymást bátorítva, az igazság ismeretéért, az abban való járásért, megmaradásért küzdenek. A békességes uralkodás része az ítélet is. Az emberek közötti kapcsolatra is kiterjed a béke, megszűnik az egymás elleni hadakozás, fegyverekre nem lesz szükség. A hátrányos helyzetűek, rászorulók is békességben részesednek az összeszedetés, felkarolás által, sőt azok is, akikre Isten veszedelmet hozott.
Mi közelebb vagyunk ma a prófécia beteljesedéséhez, mint Mikeás és kortársai. Békétlen világunkban talán a prófécia beteljesedését is egyre szükségesebbnek látjuk, egyre jobban várjuk. Tehetünk is érte (Mt 5:9)!
Mezei Ödön
