Igehely: Gal 3:6-14; Kulcsige: Gal 3:9 „Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.”
A Krisztusban rejlő mennyei áldást nem azért kapjuk, mert megérdemeljük, vagy mert képesek lennénk cserébe adni valami értékes dolgot Istennek. Pál apostol visszautal magyarázatában Ábrahámra, aki Istenbe vetett hit által indult el az ígéret földjére. Mivel hitt az Úrban, ezért a következő ígéret lett az övé: „Általad nyer áldást a föld minden népe”. Ábrahám így nemcsak magának nyert áldást, hanem mások számára is, így nekünk is. Ugyanakkor a mennyei áldás nem lesz a miénk csak azért, mert van egy vallásunk, Bibliaismeretünk, vagy mert erkölcsös életet próbálunk élni.
Ábrahámhoz hasonlóan az Isten áldása csak hit által lehet a miénk. Felhívás és kihívás, hogy ezekben az időkben is az Úr Jézus Krisztusba vetett hitben járjunk. Dwight L. Moody mondta egyszer: „A kis hit a mennybe viszi a lelkedet, de a nagy hit a mennyországot hozza a lelkedbe.” Legyen így a mi életünkben is!
Mit jelent hitből élni ezekben az időkben? Milyen áldásokra gondolhatunk, amelyek a miénk lehetnek hit által? Mire bátorít téged ez az ige?
János Csaba
Az elöljárók felelőssége
Igehely: Lk 11:37–54; Kulcsige: Lk 11:42 „De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni és amazokat sem elhanyagolni!”
Az Úr Jézus nemcsak a vámszedők meghívását fogadta el, hanem a farizeusokét is. Így történt, hogy ez alkalommal egy farizeus házában ebédelt Jézus, ahol feltehetőleg más farizeusokkal és írástudókkal volt együtt. Az ige betekintést ad abba, hogy ebéd közben a farizeus elcsodálkozott azon, hogy Krisztus nem mosdott meg, vagyis nem végezte el az evés előtti ceremoniális tisztálkodást. Jézus Krisztus azonban rámutatott arra, hogy sokkal fontosabb lenne az ember számára az, ha jobban törődne lelkének az állapotával, mintsem a külső dolgokkal. Ezzel együtt rámutatott a farizeusok és írástudók képmutatására, akik csak külsőleg istenfélők, miközben a szívük és életük tele van bűnnel és mocsokkal.
Minden hívő ember, de legfőképpen a lelki elöljárók fontos felelőssége, hogy az életük ne legyen képmutató. Ne legyen jelen semmiképpen sem a közmondás igazsága bennük: „bort iszik, és vizet prédikál”. Éljünk mindannyian felelősséggel és egyenességgel, teljes szívvel ragaszkodva Istenhez!
János Csaba
