2020. szeptember 24., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A hitelesített ige tovább él és ítél

Igehely:Jer 44:1-30; Kulcsige: Jer 44:29 „Ez lesz annak a jele – így szól az Úr –, hogy megbüntetlek benneteket ezen a helyen, és majd megtudjátok, hogy beteljesednek az én igéim rajtatok, a ti károtokra.”

Jeruzsálem pusztulása már hitelesítette Jeremiás életét és igehirdetését, és most elérkezett az utolsó igehirdetéséhez. Hátha most megváltoznak, megtérnek! Sajnos, nem akartak. Bűneikhez, bálványimádásukhoz ragaszkodtak, nem akartak Istenhez visszatérni. De a próféta megpróbálja újra. Lehetőséget ad a választásra. Beszél nekik Isten szentségéről, haragjáról, bűneikről, amivel megbántották Őt, hátha meggondolják, hátha megtérnek. Próbálja meggyőzni őket bűneikről és hibáikról. Szereti őket, meghallgatja kifogásukat, válaszol rá. Ezzel bizonyítja, hogy nem gyűlöli őket, hanem szereti, és meg akarja érteni őket. Nem ért egyet velük, de segíteni akar nekik. Szigorúsággal beszél. Elmondja az ítéletet, hátha megijednek és megtérnek. „Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszennyezett” (Júd 23). Példákat hoz a zsidó múltból, a történelemből (9. és 30. v.), hátha így szemléltetve beszédét, meggyőzi őket és megtérnek, de sajnos, nem.

Mit teszek annak érdekében, hogy az ige megmaradjon az emberek elméjében? Milyen lelkiállapotom legyen ahhoz, hogy ez megtörténjék?

Szűcs Sándor

DÉLUTÁN | 

Részesülés Krisztus feltámadásában

Igehely: Ef 2:1-7 Kulcsigék: Ef 2:6-7 „És vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban.”

Nemcsak Krisztus támadt fel, hanem mindenki, aki hisz Benne. A feltámadás minden hívőnek a tapasztalata. Nézzünk meg ezt a tényt három szempontból:

A múltbeli megtapasztalás. Ez az Ige világossá teszi, hogy a bűn mit tesz az emberrel: megöli lelkileg, alá lesz rendelve az ördögnek, testi kívánságai szerint él és dönt, és az Isten ítélete jogosan fenyegeti őt (1-3.v.). Ezek voltunk a múltban, és sokan még mindig ilyenek. Ilyennek születik minden ember, nincs kivétel. Sötét és szomorú állapot. Ettől távozzunk el!

A jelenlegi állapot. Feltámasztott, életre keltett. Ennek forrása Isten szeretete és irgalma. Nem a mi jócselekedeteink, jóságunk. Eszköze Jézus élete, halála és feltámadása, Ő vitelezte ki és alkalmazza életünkre ezeket az igazságokat. Van feltétele is: a hit, az Istenbe vetett bizalom, az Istenkeresés, a vágyakozás Isten után.

A jövőbeni beteljesedés. Mit hoz a jövő? Csak jobbat, szebbet. Krisztusban már így beszél, így érvel a hívő. Nincs elkeseredve, mert várja a mennyországot, honvágya van. Neked is?

Mi a jele annak, ha valaki Krisztussal feltámadt? Hogyan tartjuk fenn a mennyország utáni vágyunkat?

Szűcs Sándor

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 13:42–52 Kulcsige: ApCsel 13:49–50 „Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.”

A tiszta evangélium, az Isten élő igéje megérinti és válaszadásra készteti a hallgatót. Pál és Barnabás a zsinagógában az Írásokból kiindulva, a Szentlélektől kapott bölcsességgel magyarázták Krisztust. Sokan voltak, akik hittek, másokban pedig féltékenység ébredt. Nem olvasunk arról, hogy a pozitívan és negatívan reagálók mellett lett volna egy jelentős tömeg, akiket a Krisztusról szóló evangélium hidegen hagyott volna.