2020. szeptember 2., szerda

DÉLELŐTT | 
Jószándékú építést a fogságban is!

Igehely: Jer 29:1-32; Kulcsige: Jer 29:7 „Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová fogságba vitettelek titeket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!”

Jeremiás olyan üzenetet adott át a népnek, amely sokakat megbotránkoztatott. A fogságban levő nép, a politikai, vallási vezetők abban reménykedtek, hogy mihamarabb hazatérnek. A próféta azonban nem azt mondta, amire vágytak, hanem Isten igéjét adta át megalkuvás nélkül. Ez az üzenet magában foglalta azt, hogy a szabadulásuk nem a közeljövőben fog megtörténni. Továbbá felhívást is tartalmazott, amely sok zsidó számára megütközést jelenthetett – fáradozniuk kellett Babilon békességén!

A világ telve van igazságtalansággal, bűnnel, kizsákmányolással. Minden ember tapasztalja ezt a mindennapi életben, beleértve a keresztyéneket is. Az Úr gyermeke számára ez a „nagy Babilon” néha olyan dolgokat tartogat, amely bántja, hitét próbálja, nyomorgatja. Istennek azonban célja van a népével. Fáradoznunk kell azon, hogy Krisztus békességét segítsük elő ebben a háborgó világban.

Mire vágyakozott a fogágba került nép Babilonban? Hogyan érhette Isten üzenete a szabadulásra váró népet? Miként alkalmazhatjuk napjainkban az ige felszólítását?

János Csaba

DÉLUTÁN | 

Engedelmeskedve egymásnak!

Igehely: Ef 5:21-33 Kulcsigék: Ef 5:21-22 „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak.”

Az Isten által létrehozott házasság intézményében a férjnek és a feleségnek egyaránt megvan a saját, Istentől rendelt szerepe. Ezzel egyidőben igénk beszél arról is, hogy miként viszonyuljanak a házasfelek egymáshoz. Keresztyén körökben jól ismert ez az igeszakasz. Elolvasva a verseket, általában hamar megállapítjuk, hogy a biblikus tanács az, hogy a feleség engedelmeskedjen a férjének, míg a férj szeresse a feleségét. Ez a meglátás egyrészt helyes, de ne felejtsük el, hogy a 21. vers arra buzdítja nemcsak a feleséget, hanem a férjet is, hogy engedelmeskedjenek egymásnak.

Az engedelmesség tehát nemcsak a feleség feladata, hanem a férjtől is ezt kéri az ige. A férj engedelmeskedjen a feleségének? Ez nem megalázó a férfi számára? Isten szemszögéből nem. Sőt, a szeretet igazi bizonyítéka a gyengébb nem irányában éppen az, hogy a férfi kész önmagáról lemondani a társa javára. Kész engedni dolgokban.

Kölcsönös engedelmességre hív Isten igéje, ezt várja el tőled és tőlem az a Krisztus, aki tökéletes példát mutatott ebben. Jellemezze ez a házasságodat!

János Csaba

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.