2020. november 4., szerda

DÉLELŐTT | 
Gyászima irgalomért az örök Istenhez

Igehely: JSir 5:1-22; Kulcsige: JSir 5:15 „Odavan szívünk vidámsága, örömtánc helyett gyászolunk.”

Jeremiás a nép nevében siránkozik az ítélet végrehajtása után. Újból elsorolja az átélt borzalmak egy részét: „Örökségünk bitorlókra szállt, házunk idegenekre” (2.v.). Izráel népe kevésbé ragaszkodott Istenhez, de nagyon ragaszkodott az örökségül kapott földhöz. Ám akinek nem kell Isten, az elveszíti áldásait is. Mi kihez ragaszkodunk? „Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom” (JSir 3:24). „Nyakunkon vannak hajszolóink, fáradozunk pihenés nélkül” (5.v.). Rabszolgasorsba került a nép, és nem volt felszabadítás. Bizonyára azért, mert saját rabszolgáikat sem bocsátották szabadon a hetedik esztendőben! Isten most számonkéri rajtuk a mulasztást. „Atyáink, akik vétkeztek, már nem élnek: nekünk kell hordanunk bűneik terhét” (7.v.). Divatos vélemény lehetett ez: „az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle” (Jer 31:29). Sajnos, van, amikor a bűn következménye kihat a következő nemzedékekre is, de az is igaz, hogy irgalmasan bánik ezerízig azokkal, akik szeretik Őt (2Móz 20:6). „Meggyalázták az asszonyokat a Sionon” (11.v.), mert ők is paráználkodtak, és nem akartak megtérni belőle. Most ítéletként van rajtuk ugyanaz.

„Jaj nekünk, mert vétkeztünk!” (6.v.). Ha őszinte a bűnbánat, akkor lesz helyreállás is.

Borzási István

DÉLUTÁN | 

A boldog (áldott) ember sorsa

Igehely: Zsolt 1:1-6 Kulcsige: Zsolt 1:4 „Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.”

Az első zsoltár bevezetőként szolgál a zsoltárok könyvéhez: megadja a hangnemet. Áldásmondással, boldogmondással kezdődik. Világosan, egyszerűen, határozottan írja le a boldog ember jellemét: negatívan, pozitívan és ellentétbe állítva. Három dolgot nem cselekszik: nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére.

Pozitív oldalról: gyönyörködik az Úr törvényében (nemcsak túléli valahogy az áhítatot és igehirdetést), és nemcsak olvassa, hanem elmélkedik is róla éjjel-nappal. Ezzel ellentétben ott vannak a gonoszok, (milyen sokan vannak!), akik olyanok, mint a polyva, amit szétszór a szél. Míg az előbbinek minden sikerül, ezek meg sem állhatnak az ítélet idején, de még az igazak közösségében sem!

Íme, két különböző embercsoport! A nagy különbség nem a gazdagok és a szegények között van, nem a tudósok és a tudatlanok között, hanem a gonoszok és az istenfélők között, a hívők és a hitetlenek között! Örök igazság, hogy amíg Isten oldalán boldogság van, addig az ellenkező oldalon romlás és veszedelem. Egyfelől Isten áldása, másfelől az Ő ítélete van. Boldog ember az, aki tudja, hogy a helyes oldalon áll!

Borzási István

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.