Igehely: Zsolt 27:1-14; Kulcsige: Zsolt 27:4 „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában.”
A Zsoltárból kiderül, hogy Dávidot üldözik. Ellenség veszi körül, hamisan tanúskodnak ellene, bosszút lihegnek.
Ebben az élethelyzetben ő egyetlen vágyat, egyetlen kérést fogalmaz meg: az Úr házában lakozhasson élete minden idejében. Erre pedig azért vágyik, mert el tudja és el akarja mondani Istenről: „Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életem ereje, kitől rettegnék?” Az Úr házában való lakozásról pedig azt mondja: „Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.” A kérésben Dávid az Isten közelségének a vágyát fogalmazza meg. Azt akarja, hogy átélhető, megtapasztalható legyen számára az adott élethelyzetben és élete minden idejében az Isten iránta való jósága. Számára ez egészen pontosan azt a reményt jelentette akkor, hogy azoknak terve, kik életére törtek meghiúsul, s ő meg fogja látni Isten jóságát az élők földjén. Valahogy, ahhoz a Jézustól származó tanácshoz hasonlít Dávidnak ez a kérése, amit a Mt 6 végén olvasunk: „Keressétek először Isten országát és igazságát, és mindezek ráadásul megadatnak nektek.”
Ez az egy kérés minden szükséget betölt. Hiszed?
Ferenczi Lajos
Szent nevével dicsekedjetek
Igehely: 1Krón 16:8-22 Kulcsige: 1Krón 16:10 „Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat.”
Azért akarja Dávid a frigyládát Jeruzsálembe vinni, mert tudja: „... nagy az Úr, félelmesebb minden istennél. A népek istenei csak bálványok, az ÚR pedig az ég alkotója. Fenség és méltóság jár előtte, erő és öröm van lakóhelyén.” (1Kron 16:25-27) Az első próbálkozáskor tragédia történik, ami arra a felismerésre juttatja Dávidot, hogy Isten szentséges dicsősége azt jelenti, hogy nem lehet az emberi akarat szerint bánni vele, hanem csak úgy, ahogy azt az Ige írja. Másodszor az 5Móz 10:8-nak megfelelően, már a lévitákat bízza meg kizárólag a láda hordozásával. Amikor a láda végül Jeruzsálembe kerül és a Dávid által készített sátorba helyezik, egyértelművé válik, hogy az Ige által mutatott úton a mindenható Isten kész közösségben lenni népével. Dávid ekkor felismeri, hogy személyesen és közösségileg, spontán és szervezetten Istennek hálát adhatnak, nevét segítségül hívhatják, hirdethetik a pogányok között, zsoltárt énekelhetnek és csodáit emlegethetik. Jézus által Isten a mi megváltó Istenünk lett. Mi is bátorodjunk fel szívünkben Dávidhoz hasonló módon cselekedni, mert jó az Úr, örökké tart szeretete (1Krón16:34).
Ferenczi Lajos
