2020. november 25., szerda

DÉLELŐTT | 
Egyet tudok

Igehely: Jn 9:13-17,24-38; Kulcsige: Jn 9:25 „Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”

Az „egyet tudok” azzal a kérdéssel kapcsolatosan van megfogalmazva, hogy honnan való Jézus. A farizeusok határozottan állítják, hogy nem Istentől van, ezért nem lehet a Krisztus sem. A meggyógyult vak nem volt abban a helyzetben, hogy információja legyen Jézus származásáról, de átélt egy dolgot, amit így fogalmaz meg: vak voltam, most látok. Ez pedig csak egyetlen egy közvetkeztetést enged meg: Istentől van.

A kitartó vallatással Jézus ellenfeleinek az volt a célja, hogy a meggyógyult mondja ki, semmit nem élt át abból, hogy Jézus a Messiás, a Szabadító, a Gyógyító. Az új élethelyzetben, melybe került, süsse le a fejét, és ne beszéljen pozitívan Jézusról. Vagy ha mégis megszólal, nevezze a vele megtörténteket ördöginek, s ne találjon semmi örömöt abban, amit Jézus vele tett. De a meggyógyult nem tette, hanem határozottan állította: egyet tudok, hogy bár vak voltam, most látok.

Te is, ha átélted, hogy Jézus átvitt a halálból az életbe, tudd ezt az egyet, hogy bár halott voltál a bűn miatt, de most élsz. És senkinek ne engedd, hogy ettől a tudattól, s az új élet örömétől megfosszon. Légy boldog bizonyságtevője Jézusnak.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Inkább más dicsérjen

Igehely: Péld 27:1-10 Kulcsige: Péld 27:2 „Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad!”

Ne dicsekedj a holnappal, ne dicsérd magad, ne légy elviselhetetlenül bolond. Ne legyél féltékeny se, de a szeretetednek adj hangot. Továbbá legyenek jó szándékú barátaid s becsüld meg őket. Ezekkel a tanácsokkal találkozunk ebben az igeszakaszban, melyek segítenek abban, hogy ott, ahol élünk és lakunk, harmóniában legyünk önmagunkkal és másokkal. Próbálkozhat másképp is az ember, figyelmen kívül hagyva ezeket az életbölcsességeket, de úgy rengeteg feszültséget halmoz fel, s adott ponton a továbbállás tűnik az egyetlen megoldásnak. Ez azonban, ha nincs rá nyomós ok, épp olyan, mint amikor a madár elhagyja fészkét, azt a helyet, ahol biztonságban lehet.

Vegyük fontolóra ezeket a tanácsokat. Isten Lelke írja a szívünkbe, hogy tudjuk megélni, s legyen egy szép és értékes életünk a kapcsolatainkban is.

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?