Igehely: 1Tim 2:1-7; Kulcsige: 1Tim 2:5 „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.”
Az Atya és a közbenjárónak, az ember Krisztus Jézusnak egysége össze van kapcsolva ebben az Igében Istennek azzal az akaratával, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság megismerésére eljusson. Ez az egység ugyanakkor egy indoklás is azt a kérést illetően, amit Pál Timóteus szívére helyez. Arra kéri őt, hogy buzdítsa imára a gyülekezetet annak érdekében, hogy „csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.” Ez a kérés tetszik Istennek, mert ő maga akar ilyen életkörülményeket létrehozni, hogy általuk az emberhez való viszonyulását fejezze ki: Ő az emberiségnek jótevője, (ApCsel 14:17) „aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” A kérésnek és az indoklásnak az alapja pedig az, hogy „egy az Isten, és egy a közbenjáró Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért.” Ezzel pedig Pál azt akarja elmondani, hogy az egy Isten, Akihez csak egy közbenjáró által lehet közeledni, aki önmagát adta váltságul mindenkiért, érdekelt az ember megváltásban.
Az egy Istennel való kapcsolat pedig a következőket tartalmazza:
A 2:3-6-ban leírtak legyen a te személyes meggyőződésed. Isten Lelke ezeket az Igéket a szívedbe akarja írni, vagy ha már megtörtént, akkor ezekben megerősíteni.
Ebből a meggyőződésből pedig törjön fel egy személyes és gyülekezeti ima, hogy Isten maga adjon még békességes időket annak érdekében, hogy üdvözítő akaratát, melyet Jézusban mutatott meg a gyülekezet hatékonyan vigye az emberek elé.
A könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat tehát ez a tudat kell, hogy meghatározza: az egy Isten és az egy Közbenjáró velejárója az egy isteni akarat – mely engem is megmentett, s másokkal is ugyanez a szándéka. Imádkozzunk azért, hogy mind az egyéni, mind a gyülekezeti életünkben, mind azok életében, kik között Isten gyermekeiként élünk, Ő érvényesítse akaratát.
Ferenczi Lajos
Imaáhítat: Imádkozzunk missziós lelkületért, hogy készek legyünk megismertetni az emberekkel Isten üdvözítő szándékát! – Ez 18:23
Bibliaóra: Megszenteltek egy új életre – Kol 1:19-29 (Kol 1:21-22)
A dicsekvés veszélyei
Igehely: Ézs 39:1-8 Kulcsige: Ézs 39:6 „Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az Úr!”
Az Asszír nagyhatalom által már leigázott vagy leigázással fenyegetett kis országnak úgy tünt, hogy összefogással és fellázadással véget lehet vetni Asszíriának. Ennek az összefogásnak a kezdeményezője az itt említett Meródak-Baladán, Babilónia királya, akinek sikerült a megtorló asszír hadsereget visszavernie. Ő küldi a követeket azokba a kis királyságokba, amelyek hozzá viszonyítva az Asszír birodalom másik végénél terültek el. Ezek között volt Júda is.
Bár itt nincs konkrét említés erről, de a királyi levél Ezékiásnak, és a királyi kincstár és fegyvertár bemutatása a követeknek, arra utal, hogy Ezékiást is ebbe az asszír ellenes összefogásba vonták be.
Ézsaiás tudomást szerez erről a látogatásról, s arról, ami történt. Ez arra indítja, hogy a következő próféciát fogalmazza meg: „Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az Úr!” (Ézs 39:6) Ézsaiás könyvének összefüggésében szemlélve ezt a próféciát azt láthatjuk, hogy semmilyen emberi erőfeszítés nem tudja megmenteni azt az országot, mely elfordult attól az egyetlen Személytől, aki egyedül képes erre.
Isten ma élő népének is ez a járható út. Egyfelől a személyes hit és személyes kapcsolat Istennel. Ezt senki nem spórolhatja meg, és végül csak ez számít. Jézus ezt így mondja: „a te hited…”, a te személyes hited! Másfelől a gyülekezetet nem lehet emberi próbálkozásokkal megmenteni. A gyülekezet életében is fontos látni, hogy mi a tisztán emberi próbálkozás a gyülekezet megtartását illetően, illetve melyek azok a kétségbeesett húzások, amiket azért alkalmaznak, hogy valahogy megmaradjanak a közösségek a bűn okozta lejtőn. Bár féltő szeretetből származnak ezek, hosszútávon mégsem működnek, hanem visszahatnak. Épp ezek fognak olyan intézkedéseknek bizonyulni, melyek miatt egy következő generáció azt mondja: nem kérek belőle. Az egyetlen megoldás az, ha a gyülekezet és benne az egyén hittel támaszkodik Arra, aki a feltámadás erejével van jelen az övéi között, és meg tudja ajándékozni az erre vágyót a bűn, az ördög, a világ és halál fölötti győzelemmel.
Ferenczi Lajos