2020. november 17., kedd

DÉLELŐTT | 
Ajjálón-völgy: égi csodák

Igehely: Józs 10:7-15; Kulcsige: Józs 10:12b „Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is, Hold, az Ajjálón-völgyben!”

Az Ajjálón-völgy Izráel győzelmét örökítette meg, amikor Isten a népe mellé állt, hogy teljes legyen a győzelem az ellenség felett. Ez a völgy arról híres, hogy Isten jégesőt hullatott az ellenségre, és addig állt a nap az ég közepén, ameddig Izráel teljesen le nem győzte az emóriakat. A völgy tehát nemcsak kísértéseket és próbákat, hanem csodákat és isteni győzelmeket is ígér az Isten gyermekei számára.

E megmagyarázhatatlan jelenség, amely a nap keringésének leállását mutatja be, isteni csodának tulajdonítható. Ma is biztosak lehetünk abban, hogy Isten úgy a napnak, mint a holdnak, de akár az összes bolygónak és csillagnak a mozgását is képes szabályozni, megváltoztatni, ha ezzel gyermekei győzelmét akarja elérni. Mi, emberek, sokkal fontosabbak vagyunk Isten szemében, mint a körülöttünk forgó világ. A Fiát adta azért, hogy az ellenség felett teljes legyen a győzelem. Ha hiszünk benne, akkor érte harcolunk, és olyan megmagyarázhatatlan jelenségek fognak kísérni, mint Izráel népét. Tudsz-e olyan csodákat felsorolni az életedből, amelyek által Isten győzelemre segített téged? Légy hálás értük!

Veress Ernő

DÉLUTÁN | 

Bár fáj, de mégis ragaszkodom

Igehely: Jób 27:1-6 Kulcsigék: Jób 27:2-4 „Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet, hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot.”

Isten szolgája visszautasította barátai vádját, akik azt próbálták rábizonyítani, hogy azért szenved, mert titkos bűn van az életében. Jób válaszában feddhetetlenségére hivatkozik, amit korábban már Isten is tanúsított: „Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat” (Jób 2:3).

Nyomorúságainkban vannak olyan helyzetek, amikor barátainktól – ahelyett, hogy szeretet, vigasztalást vagy megértést kapnánk – vádaskodásban és hideg közönyben van részünk. Jób ragaszkodott igazához, mert tudta, hogy barátai most nem vele vannak. Fájdalmas az, amikor olyanokkal vagyunk körülvéve, akik meg akarnak győzni bennünket arról, amit nem követtünk el. Az Úr Jézust is gyakran megvádolták. Ellenségei gonosztevőnek tartották, pedig Ő soha nem vétkezett. Ő maga volt az igazság, és az igazság végül győzedelmeskedett a hamisság felett. Nekünk nem a magunk igazságához, hanem Krisztus igazságához kell ragaszkodnunk, és akkor képesek leszünk elhordozni az igazságtalan vádaskodást úgy a barátok, mint az ellenség részéről. Tegyük ezt most is, és imádkozzunk a hamis barátok megtéréséért!

Veress Ernő

 Napi áhítat

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?